Tesznek a közösségért

2024.08.26. 09:00

Elismerés az ifjúságnevelőnek - Kovács Balázs 2016 óta szolgál Csepregen

Az ifjúsági nevelő munkásságáért polgármesteri elismerésben részesült augusztus 20-a alkalmából Kovács Balázs, az csepregi önkéntes tűzoltó egyesület parancsnoka.

Horváth László

Kovács Balázs átveszi az elismerést Horváth Zoltán polgármestertől

Fotó: Dr. Tarsoly Adam

 Kovács Balázs 2016-ban került a Csepregi Önkéntes Tűzoltó Egyesületbe és lett önkéntes vonulós tagja a Csepregi Önkormányzati Tűzoltóságnak, az önkéntes egyesületnek 2019. óta parancsnoka.

- Szülőfalumban, a Győr-Moson-Sopron vármegyei Répcevisen az édesapámmal karöltve sokat törődtünk a fiatalokkal - mondta Kovács Balázs. - Csepregen is azt éreztem, foglalkoztam az ifjúsággal hiszen a mai világban sosem vagyunk elegen, rengeteg feladat hárul a vonulós állományra és ezt a háttérmunkákban ki tudja egészíteni az ifjúsági tűzoltó csapat. Idővel kialakult egy összetartó csapat, egyre többen lettünk. Jöttek a fiatal tűzoltók barátai, osztálytársai. Annál többet szerettem volna, mint azt, hogy felkészülünk és részt veszünk az évi egy-két versenyen. Célom volt, megmutassuk számukra a tűzoltó munkát, abból a gyakorlatokon, az elméleti és szakmai oktatásban is vegyék ki a részüket. A minap például a Bene-hegyi tó vizét forgattuk meg, aktívan dolgoztak a fiataljaink, amiben csak lehetett, ők is képesek például a szeren lévő berendezéseket kezelni, használni. 2023-ban 74 esemény került be az ifjúsági tűzoltók "naplójába". Rendszeresen szervezünk táborokat, idén többek között a pápai NATO repülőtérre is eljutottak a táborozók.

A fiatalok 18 éves korukig lehetnek az ifjúsági csapat tagjai. Sokan közülük leteszik a szükséges vizsgákat és a fogadalomtétel után az önkéntes egyesület teljes jogú tagjai lehetnek. Vannak fiataljaink, akik hivatásosként szolgálnak már tovább. Idén két lány is jelezte, szeretné elvégezni a 40 órás tűzoltó alaptanfolyamot és adott esetben vonulásokon is részt vennének. Az ifjúsági csapatba folyamatosan várjuk és hívjuk a fiatalokat, akik tevőlegesen is tennének környezetükért.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában