Árhullám 2024

2024.09.17. 16:56

Árvíz 2024: Vasi tűzoltók segítik a védekezést

Szombathelyről, Sárvárról, Körmendről és Szentgotthárdról összesen mintegy 75 hivatásos tűzoltó indult útnak a Győr- Moson-Sopron vármegyei árvízi helyzetben segíteni - közölte érdeklődésünkre Balogh Eszter tűzoltó főhadnagy, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Cseh-Egyed Bernadett

Hozzátette: a krízishelyzet idejére Vasban átálltak a 24/24 órás szolgálatra, ami a gyakorlatban annyit tesz, 24 óra szolgálat után kettő helyett egy nap pihenőt kapnak a hivatásos tűzoltók. - Így mindenhol fel tudtak szabadítani egy csoportot az árvízi védekezésre, ugyanakkor továbbra is valamennyi parancsnokságon és az őrsön is biztosítva van a tűzoltói jelenlét, tehát mindenhol ott vagyunk és segítünk - hangsúlyozta Balogh Eszter.  

Készenlétben az önkéntesek 

A tűzesetnél számos Győr-Moson-Sopron Vármegyei ÖTE segített, most rajtunk a sor, hogy segítsük az ott élő lakosságot - fogalmazott Kovács András, a Vas Vármegyei Tűzoltó Szövetség elnöke az önkéntes tűzoltó egyesületeknek szóló levelében. Az elnök lapunknak kedden elmondta: több mint harminc vasi önkéntes tűzoltó egyesület jelezte, készen áll. Folyamatosan tartja a kapcsolatot a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, de a védekezés jelenleg úgy áll a győri szakaszon, hogy nincs szükség az önkéntesek bevetésére. 

Korábban megírtuk, hatalmas összefogás alakult ki, több százan segítik az árvízi védekezést - többek között a Vas Vármegyei Kormányhivatal csapata Pilismaróton.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában