Miért nem neveztek el utcát Szombathely leghosszabb ideig hivatalban lévő polgármesteréről?

Pályája szinte teljes egészében a közigazgatáshoz kapcsolódott. 1874-ben, Szergényben született Kiskos Antal uradalmi ispán gyermekeként. Jogi diplomája megszerzése után, 1896-ban állt a város szolgálatába, fokozatosan haladt előre a ranglétrán. Az 1914-es választáson Éhen Gyula volt az ellenfele, s meggyőző többséggel ő nyert. Vezetői teljesítményét nehéz összevetni Éhenével, ritkán öltött díszmagyart, kerülte a harsányságot.

 Az első világháború idején a város működésének biztosítása és az ott élők ellátása jelentett kihívást. Ebben az időszakban a szakszerű és hatékony hivatali munkára helyezte a hangsúlyt. A háborús éveket a ’19-es kommün követte, s a nyugodalmasabb évek csak 1920 után következtek. Jórészt az ő hivatali idejében épült fel az 1912-ben alapított Faludi Ferenc Reálgimnázium (ma az egyetem főépülete), neki köszönhető a Leánygimnázium (ma Kanizsai Dorottya Gimnázium) és még több másik középület.

Általánosságban is arra törekedett, hogy Szombathelyen az oktatás és a kultúra előnyösebb helyzetbe kerüljön. Szombathely azonban (akkor még) nem lett egyetemi város, s valószínűleg Kiskos is úgy látta, hogy arra az akkori körülmények között nincs reális lehetőség. A város a nehézségek ellenére is fejlődött. Az 1929-ben átadott szombathelyi közkórház a korabeli sajtó szerint az ország „legnagyobb és legmodernebb” egészségügyi intézménye volt. 

Az avatásán Horthy Miklós is részt vett. A homlokzaton tizenegy portrédomborművet helyeztek el, azokét, akikről úgy gondolták, hogy ők tették a legtöbbet azért, hogy a kórház felépülhessen. A Bethlen István miniszterelnököt, Vass József népjóléti minisztert, Pető Ernő kórházigazgatót és másokat ábrázoló reliefek között ott van a szombathelyi polgármesteré is. Kiskos óvakodott a szélsőséges eszméktől, ugyanakkor – amennyire lehetett – a konfliktusokat is kerülte. 

Több újságcikkben is arra találunk utalást, hogy Mikes János megyés püspökkel és Lingauer Albinnal, a Vasvármegye című lap tulajdonosával például nem volt felhőtlen a kapcsolata. Két jelentősebb kitüntetést kapott, igaz, erre azt is mondhatjuk, hogy kijárt neki. 1924-ben, polgármesterré választásának 10. évfordulóján kormányfőtanácsos lett. (Ez akkor rangot jelentett, nem tényleges hivatali besorolást.) 1930-ban, amikor megvált a polgármesteri tisztségtől, Szombathely díszpolgárává választották. 56 évesen mint a város vezetője ment nyugdíjba, de ezzel a politikai pályája még nem ért véget. 

A Keresztény Gazdasági Párt színeiben országgyűlési képviselő lett. Az elhunyt Vass József népjóléti miniszter mandátumát vette át. A megbízatása rövid időre szólt. Kiskos István 1945 elején ismét közéleti feladatra vállalkozott. Stadler Ferenc ügyvéddel, Horváth Boldizsár orvossal, Szente István kereskedővel és másokkal együtt nekilátott a Polgári Demokrata Párt szombathelyi csoportja megszervezésének. Ez a szabadelvű párt rövid ideig működött, 1944-ben alakult, s 1947-re ellehetetlenítették, majd azzal az indokkal, hogy tagjai „nem vesznek részt a népi demokrácia építésében”, feloszlatták. 1945 tavaszán Kiskost mint köztiszteletben álló férfit a szombathelyi Nemzeti Bizottság elnökévé választották. 

A pozícióról néhány hét után a betegsége és a kora miatt le kellett mondania. Július 4-én halt meg. A Szent Márton utcai sírkertben a bejárathoz közel díszsírhelyen temették el. Hamvai később átkerültek a székesegyház alatti kriptába. 1947 márciusában a Polgári Demokrata Párt azzal fordult a városi tanácshoz, hogy Kiskosról nevezzenek el utcát. Az elöljáróság a javaslatot nem utasította el, úgy vélték, hogy a Kőszegi utcát kellene átkeresztelni Kiskos István utcának. (A 11-es Huszár út pedig ezzel egy időben a Kőszegi út elnevezést kapta volna.) A dolog itt elakadt, s ebben szerepe volt a PDP elleni retorzióknak is. A párt egyik helyi vezetője, Stadler Ferenc külföldre távozott, őt rövidesen az állampolgárságától is megfosztották.