Horváth Antal hegedűkészítő mester festészeti tárlattal mutatkozott be a szombathelyi Berzsenyi könyvtárban

Nagyapja hegedűjén 11 évesen, hallás után kezdett hegedülni, 14 évesen – autodidakta módon – készítette el első hegedűjét – mesélte Horváth Antalról a megnyitón Baráthné Molnár Mónika könyvtárigazgató. 

Kiváló zenészek játszottak a hegedűin

1980-ban feleségével Németországba költözött, ahol híres hegedűkészítő lett, hangszerei keresetté váltak, olyan nagyszerű muzsikusok játszottak hegedűin, mint Gidon Kremer, Vagyim Reppin, Maxim Vengerov, Dora Schwarzberg, Edvin Marton, a Kalló Quartett vagy Saschko Gawriloff, aki az 1994-es szombathelyi Nemzetközi Bartók Szemináriumon vendégprofesszor volt. Némethy Mária újságíró megkérdezte tőle, hogy láthatjuk-e, hallhatjuk-e még a Bartók Teremben; azt felelte: „Nem tudom, hogyan néz ki a naptáram. Ha tudok, jövök. De tudja, mit írjon meg? Azt hogy én ma este egy új hegedűn játszottam. Stradivarin szoktam, de megismerkedtem egy magyar hegedűkészítővel, akinek jegyezze meg a nevét: Horváth. Meglátja, nagyon híres lesz. Kitűnő hangszert készít.”

Azóta eltelt három évtized, Horváth Antal pár éve már nem készít hangszereket. Egy másik szenvedélyének, a festészetnek él, a portréfestészetben szeretne kiteljesedni. 

A remekmű néha nem is olyan tökéletes

A könyvtárigazgató Márai Sándor Füves könyvének 126. bejegyzését idézte, amely a remekműről szól, amiben „van valamilyen tündéri elem is, mely csodálatos fényével átsugárzik az egészen(...). Tündéri nélkül csak „nagy” vagy „tökéletes” művek vannak. Az igazi remekmű néha nem is olyan tökéletes. Csak sugárzik(…), és amikor a művész már nem tud művén segíteni; az utolsó ecsetvonást, a tündérit az Isten végzi el.”

A tárlatot Szeder Gabriella nyugalmazott matematika – ének-zene szakos tanárnő nyitotta meg, kiemelve, hogy az alkotó érzékeny lelkületű, kíméletlenül őszinte, egyenes ember, aki kitűnő kapcsolatteremtő, jószándékú és nyitott a világra. A jóra, szépre törekszik, festőként is ezt keresi, látja meg. Olyan őstehetség, aki festészetét is ösztönösen, előtanulmányok nélkül hozza a világra, és emeli egyre magasabb szintre – minden részletre kiterjedő precizitással. 

Minden képnek saját története van

 A „Ló” képe a saját lovát ábrázolja, amelynek intelligenciája és társas viselkedése lenyűgözte őt. A „Trianon” a szétszabdalt ország magyarságának nehéz sorsát juttatja kifejezésre. A „Magyar sors Mezőbajon” keserű, összeszorított szájú, feketekendős nénije nagy kontrasztot mutat a mellette installált zongoraművész „Horowitz mester” piros csokornyakkendős portréjával – a könnyed, pajkos mosolya a sikerben való fürdőzést, a gondtalan életet szimbolizálja. A „Bölcs” címmel egy emberségében megérett öreg néz vissza ránk, a „Horgászra várva” női aktja belesimul a természet lágy ölelésébe. És így tovább. Szeder Gabriella alaposan, mondhatni testközelből tanulmányozta a képeket, méltatásában minden értéket igyekezett kiemelni.

 Végül Horváth Antal hegedült a saját hangszerén Császár János kíséretével. Visszatapsolták. A művész egy képet hagyott kint a tárlatból április 13-ig: a Bölcs című portré néz vissza ránk az első emeleti olvasótermének faláról.