2024.05.27. 18:00
Kicsik és nagyok is jól szórakoztak Hosszúperesztegen
A gyereknap alkalmából rendkívül színes programok várták az apróságokat és persze a felnőtteket is.
Németh Eszter Júlia, a program szervezője úgy nyilatkozott, hogy rendkívül széles összefogás tette lehetővé azt, hogy ilyen bőséges lehessen a kínálat. A teljesség igénye nélkül légvár, hinta és sok-sok más játék várta a gyerekeket, akik ráadásként palacsintával és süteményekkel is jól belakmározhattak. Ezen kívül pedig azok a katonai, illetve tűzoltó gépjárművek is nagy sikert arattak az apróságok köreiben, melyekbe akár be is szállhattak.
A remekül sikerült gyermeknap végén a helyi polgárőrség által felállított májusfát táncolták ki a felnőttek, akiknek a főzőverseny és az utcazene is növelte a jó kedvét.