Megkezdi nyugdíjas éveit

2024.07.05. 07:00

Lábnyomot hagyott – Vép és Bozzai hálás dr. Garda Károly eddigi fáradhatatlan munkájáért - fotók

Augusztus 1-jétől megkezdi nyugdíjas éveit a vépiek szeretett gyermekorvosa, dr. Garda Károly. Az alkalomból ezúttal Vép és Bozzai rendezett neki személyes, szívhez szóló ünnepséget szerdán a művelődési házban.

Tóth Katalin

Forrás: Tóth Kata

Köszönjük Doktor bácsi! – ez a felirat fogadta a nagyterembe érkezőket, köztük Garda Károlyt és az asszisztensét, Jávoricsné Sisak Juditot, akiket tapssal várt a közönség, gyerekek és szüleik, nagyszüleik, munkatársak, barátok. 

– Vép kivételes helyzetben van és volt ez idáig, mert volt gyermekorvosa, méghozzá nem is akármilyen. Mind szerencsések vagyunk, hogy gyermekeinket, sőt a jelen lévő szülők egy részét is tudása legjavával gyógyította. Biztos pont volt a vépiek, bozzaiak és még sok más településen élő családok körében. Nagyon fog hiányozni nekünk – fogalmazta meg Eredicsné Horváth Lenke.

Külön kiemelte Garda doktor asszisztensét: – Nincsenek szavak az ő kedvességére, szolgálatkészségére, segítőkészségére sem – és a közösség nevében megköszönte, hogy maximálisan kiszolgálta a gyermekek és a szülők igényeit is.

Az ovisok műsort adtak kedves doktor bácsijuknak. Az iskolás gyermekek táncoltak, Vajda András, a sárvári Koncz János. Alapfokú Művészeti Iskola zenetanára meglepetés-produkcióként saját készítésű xilofonján játszott neki két darabot.

Bozzai polgármestere, Héra-Csizmadia Fanni egy korszak lezárultával a doktor úrnak jó egészséget, boldogságot kívánt nyugdíjas éveire. 

Ajándékokkal is készültek az ünnepeltnek a szervezők: egy albumot töltöttek meg a gyerekekről készült fényképekkel, a doktor úrral és a gyógyítással kapcsolatos rajzokkal. Pólót is készíttettek Doktor Bubó lógóval, Vép és Bozzai felirattal, a gyerekek aláírásaival. 

– Mindenképpen gyermekorvos szerettem volna lenni – ezzel indította beszédét Garda Károly. 

1991. május 1-jén került Vépre. Voltak nehéz helyzetek és vidám szituációk is, de mindvégig úgy érezte, hogy jó emberek közé került, mondta. A sors 28 éve összehozta az asszisztensével, összeszoktak, jól tudtak együtt dolgozni – így összegzett. Hivatását szolgálatnak nevezte, és megköszönte családjának a hátteret, az állandó támogatást. Azzal zárta: – Örülök, hogy lábnyomot hagyhattam Vépen”.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában