Lamantin Jazz Fesztivál - Nesztor Ivánnal, a hazai jazz egyik kiválóságával beszélgettünk

Szombathelyi gyökereiről érdeklődtünk, és ő szívesen mesélt.

- Az 1985-től én szerveztem Szombathelyen a jazz táborokat, ahova az egész országból jöttek. Volt egy koncepciója, mivel akkor már nagyon vonzódtam az akkor születő magyar avangárd vonalhoz, amit Szabados György, Dresch Mihály, Grencsó István határozott meg, akiket nem nagyon hívtak meg klasszikus jazz táborokba Tatabányára, ami a hazai jazz élet fontos műhelye volt, de a szervezője, Gonda János nem preferálta. Én meg olyan improvizációs zenei tábort szerettem volna létrehozni Szombathelyen, ahol az avangárd, a szabad zene is képviselve van. Geröly Tamásnak, a kőszegi barátomnak volt egy barátnője a kultúrházban, aki mondta, hogy a KISZ-től kell tudni pénzt kérni. Akkor bekopogtam szépen a KISZ-bizottságra, ott egy szimpatikus szőke hölgy fogadott, elmondtam neki, hogy ez a leendő tábor zeneileg mennyiben új, erre azt felelte meglepetésemre: Mennyi pénz kell? És nem csak pénzt adtak, de még két munkatársat is, akik segítettek a szervezésben, intézték a szállást, és a KISZ-bizottság étkezdéjében ettünk. 

A jazzoktatás egy része a Kisfaludy utcában volt, egy másik része az akkori zeneiskolában, illetve a kultúrházban. Hasonló volt a felépítése, mint a mai jazz táboroknak: napközben elméleti és gyakorlati oktatás volt, este közös zenélések. 

Nesztor Ivánt egy egészen különleges családi történet is Szombathelyhez fűzi. 

- Édesapám nagyváradi születésű jogász volt. Édesanyám édesanyja, édesapja pedig magasan kvalifikált pedagógus volt, akik a visszacsatolással Nagyváradra kerültek. A szüleim ott ismerkedtek meg. De apámat kivitték a Don-kanyarba, közben Nagyváradot bombatámadások érték, ezért sokan elmenekültek onnan, anyám, aki szombathelyi születésű volt, visszajött ide. Minden kapcsolata megszakadt apámmal, aki egy tüzérosztagnál szolgált, mint karpaszományos őrmester, felderítő, az alakulatát a Balaton déli partjához szorították. Nem volt más választásuk, átkeltek Tihanynál a jégen. Apám − felderítőként − fogott egy orosz tisztet, és neki kellett a foglyot kísérettel Szombathelyre hozni, mert akkor itt volt a főparancsnoksága a Szálasi-féle hadseregnek. Apám idehozta az orosz tisztet Szombathelyre, aztán bóklászott a városban,  hóvihar volt. Arra emlékezett, hogy anyám azt mondta neki anno, hogy a Kálvária utcában laktak. Jött szembe vele a hóesésben két alak, és megkérdezte őket, hogy hol van a Kálvária utca. Az egyik anyám volt. Akkor utána rögtön megesküdtek. Így itt születtem 1946-ban, 1949-ig éltünk Szombathelyen.

Aktuális legjobb szombathelyi élményeként – ami nagyon meghatotta −, azt mesélte, hogy a Fő téren sétált az idei Lamantin Jazz Fesztivál és Improvizatív Tábor napjaiban, és egy alkalommal azt látta, hogy egy idős bácsi bottal piszkált, pöckölt előre maga előtt valamit.

- Nézem, nézem, hát két csikk az, amit a kuka felé pöckölget. Nem takarító volt, hanem egy magyar állampolgár, amilyennek mindannyiunknak lennie kellene – mondta Nesztor Iván. 

Beszélgetésünk közben két növendéke épp egy furulyás-ütőgardonos számot játszott a színpadon, olyat, amilyet Nesztor Iván az idei Lamantin Jazz Fesztivál tanári nyitókoncertjén mutatott be egy zenésztársával. Érdekes a története annak is, hogy miért választott erdélyi zenét. 

- A zenei életben nem bűn a promiszkuitás, úgy értem az, ha valakinek több barátnője van – fogalmazott Nesztor Iván. – Elkezdtem népzenét gyűjteni, miközben jazzdobot tanítottam a zeneakadémián, főiskolán és komponálgattam, írogattam. Az első komoly gyűjtő utam 1990 februárjában volt. A román forradalom lendületével megnyíltak a határok, a magyar gyűjtőknek korábban hivatalosan nem lehetett bemenni Erdélybe, mert nem engedték. 

Amint kiderül, Nesztor Ivánt édesapja erdélyi származása vitte oda vissza. Voltak akkor még ott rokonok, akiket már jóval azelőtt is felkerestek.

- Apám meghalt nagyon fiatalon, 1965-ben. Utána 1967-ben anyukámmal, nagymamámmal, két öcsémmel befizettünk akkor egy romániai körútra – mesélte Nesztor Iván, aki még egy érdekes családi történetet is felelevenített: 

– Nagyapám Kolozsváron végezte a jogot. Évfolyamtársa volt  Bajcsy-Zsilinszky Endre, akivel összehaverkodtak, aztán gyakornokként Felvidékre kerültek. Ott a nagyapám súlyosan megbetegedett, Bajcsy-Zsilinszky Endre ápolta őt, ő viszontsegítette később: átmenekítette Ausztriába 1919-ben Kőszegnél, mikor üldözték. A barátság odáig ment, hogy anyámnak a keresztapja Bajcsy-Zsilinszky Endre. 

Nesztor Iván nemcsak jazzdobot, hanem furulyát és ütőgardont is tanít. A Lamantin Jazz Fesztivál és Improvizációs Tábor zárókoncertjén két olyan növendékét hallottuk, akik már tavaly is itt voltak.

- Ennek az a története, hogy egy évvel ezelőtt meghalt egy nagyon híres gyimesi testvérpár, Tímár Viktor és Tímár János, két furulyás-ütőgardonos zenész, akik a barátaim voltak. Az ő emlékükre csináltam a tavalyi tanári koncertre egy hosszabb emlékversenyt. Az egyik srác már akkor is tanult nálam furulyát, a másik akkor látott először ütőgardont, de annyira kedvet kapott, hogy pár nap alatt megtanult gardonozni, és már a tavalyi záróhangversenyen is felléptek. 

Idáig jutott a beszélgetés, aztán Nesztor Ivánnak mennie kellett, hogy kioszthassa az okleveleket a növendékeinek, és elköszönjön tőlük a jövő évi viszontlátásig.