kosárlabda

3 órája

Harmincegy (!) pontot vert a Kecskemétre a Falco KC

Az NB I.-es kosárlabda-bajnokság 2. fordulójában a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely a Kecskemét vendégeként nyert simán 98-67-re.

Tóth Gábor

Pongó Marcell (is) alaposan megszórta magát

Fotó: Archív/Unger Tamás

A Falco szerdán még a lengyel Wroclaw vendégeként nyert 84-75-re a Bajnokok Ligájában – a szombathelyi csapat hétfőn délben kelt útra, és csütörtökön reggel ért haza. Néhány edzés után pedig szombaton el is utazott a Kecskemétre. A Falco az első fordulóban az újonc PVSK-t verte simán (94-58), míg a KTE idegenben ugyan megszorongatta a Szolnokot, de végül 69-75-re kikapott.


A KTE 5-0-val nyitott, amire Váradi felelt egy triplával – majd átvette a vezetést, az irányítást a Falco (4 perc: 5-9). A szombathelyi gárda erős tempót diktált, jól védekezett, gyors támadásokat vezetett. És egyre nőtt a különbség – már 7-16-os állást mutatott az eredményjelző, amikor a játékrész közepén a hazai kispad időt kért. Hiába, nem sikerült belassítani a Falcót, 10 pont fölé nőtt a vasi fór (6. perc: 7-19). A minden mindegy alapon dobáló Kecskemét nagy csatában próbálta látótávolságban tartan ellenfelét. Mérsékelt sikerrel: az első negyedet 12 ponttal nyerte meg a Falco. A kisszünetben próbálta rendezni sorait a KTE, Wittmann vezérletével nagyobb lendülettel tért vissza a pályára. De amikor kellett, a Falco sebességet váltott. És kezdett 20 ponthoz közelíteni a különbség (14. perc: 23-40). A játék minden elemében jobb volt a csapatként, szervezetten kosárlabdázó Falco, jól lepattanózott, remekül járatta a labdát – és komoly sebességbeli fölényben volt. Milos Konakov vezetőedző szépen rotálta a játkosait, senkinek nem kellett megszakadnia – Pongo és Tiby volt nagyon elemében. Másfél perccel a nagyszünet előtt pedig át is lépte a 20 pontot a szombathelyi gárda előnye (29-50). Végül „csak” 15 ponttal nyerte meg az első félidőt a Falco (20. perc: 36-51).


Váltott pontok vezették fel a második félidőt – beállt a Falco 15 pont körüli előnye (23. perc: 41-55). Olykor zárkózott a házigazda, de amikor kellett, mindig megrázta magáét a Falco – nem volt igazán esélye a Kecskemétnek arra, hogy élessé tegye a meccset. Főleg nem akkor, amikor ismét 20 pontos különbséget mutatott a tábla (26. perc: 41-61). És közben kezdett edzőjelleget ölteni a találkozó – roppant könnyen jutott el helyzetig a Falco, ráadásul ellenfele kezdett fáradni. Az utolsó negyedre így nem maradt izgalom (30. perc: 30. perc: 47-71). De ettől persze még lejátszották a felek a negyedik tíz percet is. Barátságos jelleggel peregtek a percek – ugyanis mindkét fél tisztában volt azzal, hogy a mérkőzés sorsa már eldőlt. Ivkovics mester is megnyugodott, leült a padra. Érett a kiütés (34. perc: 55-83). Ami meg is történt (38. perc: 61-92).

A két csapat nem volt egy súlycsoportban, simán, a vártnál talán könnyebben nyert a Falco.

jegyzőkönyv
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 67-98 (17-29, 19-22, 11-20, 20-27)
Kecskemét, NB I.-es kosárlabda-mérkőzés, vezette: Benczur, Makrai, Lengyel.
Kecskemét: Sinik 20/3, Wittmann 11/3, Körmendi 4, Lee 14/3, Karahodzic 7. Csere: Ivkovics M. –, Scholl 4, Kelenföldi 4, Ladovszky 3/3, Dávid –, Gera –. Edző: Sztojan Ivkovics.
Falco: Váradi 9/3, Pongó 15/6, Clark 8, Tiby 15, Popovic 4. Csere: Perl 16, Keller 2, Bognár 12, Diggs 13/9, Kovács B. 1, Sövegjártó 2, Verasztó 1. Edző: Milos Konakov.
Az eredmény alakulása. 2. perc. 5-0. 6. perc: 7-19. 12. perc: 17-31. 17. perc: 29-48. 19. perc: 29-50. 20. perc: 36-51. 23. perc: 41-55. 26. perc: 41-61. 30. perc: 47-71. 34. perc: 55-83. 38. perc: 61-92. 
Kipontozódott: Scholl (38.).
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában