Mese és pompa – három velemi kertben dédelgeti a növényeket Szitás István és felesége - fotók

A nyolcvanadik évében jár, mégis szökkenve, jókedvűen érkezik le a kertkapuhoz fogadásunkra a házigazda. Vigyázat, lépcsők! – figyelmeztet minduntalan, mintha tudná, hogy az illatok, a színek és a rengeteg zöld látnivaló eltéríti a figyelmünket. A télikertben pár percet időzünk csak, onnan vesszük be három kertjük közül azt a kettőt, amelyek már „készen” vannak. 

– A japán azáleák és a juharok a fő területem, a feleségemé a hortenziák és a lágyszárúak, mint az árnyliliomok – mondja, és mutatja a Big Daddy-t, a létező legnagyobb levelű fajtát. Azután sorban a fuksziákat, amik „csodálatosan alkalmasak” arra, hogy az ember gyönyörködjön bennük. A buja virágú hortenziákat, a királypáfrányt, amelyek imádják a savanyú talajt. Büszkeségeiket, a nyolcvan év körüli óriás jegenyefenyőt, a legalább ötvenéves, felfelé törő bunkóliliomot és a „mesejószág” kőtiszafát. A szőlőt, amit fel lehetne kötözni, de ha a föld közelében fut, úgy „izgalmasabb”, aztán a dekoratív ananászmentát és a bíborpiros virágú liliomfát. 

A bonsai régi szerelem, azzal kezdődött István növény- és kertszeretete úgy ötven éve. A juharokat (is) maga szaporította és alakította – szépségük megkapó, fantasztikus rajzolatúak a levelek, ősszel olyan pirosak, amilyet csak a japán képeken látni és a Kámoni Arborétumban, jegyzi meg. Amiben van fantázia – mint a formás királypáfrány vagy a sarlós páfrány – azokat a növényeket vadásszák a feleségével. Ahol ők laknak, nem igazán jellemző a szárazság, néhány „hisztis” növényt kell csak öntözniük, állítja, és hozzáteszi ízes tájszólással: szerencsére egyre több a hasonló kert, mert „észrevötték az embörök, hogy vissza kő mönni a természetbe, és mög kő hagyni azt, ami ott van.” 

Közben előkerül a múlt: a Bács-Kiskun megyei csipkevárosból, Kiskunhalasról költöztek Velembe: 2010-ben tették be a lábukat a faluba, de előtte többször jártak már itt: fiukat gyermekkorában krónikus hörghuruttal kezelték. Egy orvos javaslatára elhozták Velembe, és érezhetően javult az állapota. Azóta több alkalommal visszalátogattak ide, 11 éve pedig találtak egy eladó ingatlant, és ideköltöztek. A meglevő fák és növények számát gyarapították több százzal, ha nem ezerrel. Azok pedig a maguk módján meghálálják a törődést: minden évszakban más arcukat mutatják. 

– Nincs még egy ilyen hely, mint Velem. A növényeket pedig érdemes dédelgetni – mondja István, és továbbindulunk. Pontosan 560 lépésre a hegy felé rejtőzik másik kertjük hortenziaóriásokkal, japán juharokkal, japán kaméliával, diófával, tavasszal illatozó hóvirágfával, cserjés vadgesztenyével, ami a lepkék leszállópályája, páfrányok gyűjteményével, kialakított ösvényekkel, lépőkövekkel, a telken áthaladó jéghideg Szerdahelyi-patakkal. 

A harmadik kertet két éve művelik, az még „nem mutat”, ott őszibarackot is termesztenek majd, az önellátás irányába haladva. Két év múlva azt is látnunk kell. Addig is: visszajövünk ősszel, hogy gyönyörködjünk a vöröslő juharokban, citromsárga lombú bukszusokban, és tavasszal is, hogy megcsodáljuk a nyíló azáleákat.