Fejlesztés

2024.08.25. 14:45

Tűzoltóautó: előrelépés Kenyeriben - fotók

A szombati falunap sok színes programja között egy piros Mercedes felavatása is szerepelt. A korábbi tűzoltóautó utódját vette át a helyi önkéntes egyesület.

Gombos Kálmán

Forrás: Unger Tamás

Tűzoltóautó cseréjére került sor Kenyeriben. Az eddig használt IFA helyére érkezett ez a Mercedes, Sárvárról – tudtuk meg Csóka József helyi tűzoltóparancsnoktól. Az ottani fejlesztésnek hála, itt is előre tudtak lépni – és ezzel még nem is ért véget a folyamat! A Kenyeriben eddig teljesítő IFA így Csehimindszentre kerül, tehát az ottani önkéntesek is gépjárműhöz jutnak. Az eddigi utánfutós megoldás helyett ők is jelentősen korszerűsíthetnek – mondta el Takács Bálint, az ottani önkéntes tűzoltóegyesület elnöke. Ráadásul ingyen – ugyanis az autók átadása így történt meg, mindkét esetben.

Tűzoltóautó: átadás és szentelés
Tűzoltóautó: átadás és szentelés
Forrás: Unger Tamás

Tűzoltóautó: átadás és szentelés

A folyamat a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közreműködésével és szervezésével zajlott. Dr. Bognár Balázs tűzoltó dandártábornok beszédében Széchenyi Ödönt idézte: „Legszentebb feladatunk a bajbajutottak mentése”. Kenyeri Önkéntes Tűzoltó Egyesülete bebizonyította többször is, hogy méltó a fejlesztésre. Megköszönte eddigi önzetlen tevékenységüket és sikeres mentéseiket, és sok sikert kívánt a jövőre vonatkozólag is. Ebben továbbra is számíthatnak az Igazgatóság támogatására. Svedics Tibor, a község polgármestere is köszöntőt mondott, melyben kiemelte Csóka József tűzoltó parancsnok tevékenységét és erőfeszítéseit. Végül Kovács Richárd helyi plébános áldást mondott a járműre és használóira.

A Kenyeri Önkéntes Tűzoltó Egyesület

A faluban már a hetvenes-nyolcvanas években működött önkéntes tűzoltó egyesület, azonban erről sajnos nagyon kevés írásos emlék maradt fenn. Azt tudni lehet, hogy a szertárépület már akkoriban is a mai helyén volt, benne egy Zsuk típusú tűzoltóautóval. A jelenlegi formában 2002 óta működnek. 

Újraalakulásukat a 2001-es, Csönge és Kenyeri határában keletkezett tarlótűz előzte meg. Ekkor körülbelül 600 hektárnyi szántóföld – rajta lábon álló gabonával és tarlón összegyűjtött szalmabálával – lángolt, majd a tűz átterjedt egy akácosra, valamint egy fenyőerdőre is. Egy ideig Kenyeri házai is veszélyben voltak, a szélső utcákban néhány udvarra be is csaptak a lángok. Mivel abban az időben tűzoltói még nem voltak a falunak, a környező településekről érkező önkéntesek mellett a falu lakóiból verbuvált mentőcsapat vett részt.

Ezt követően a faluvezetés úgy döntött, önkéntes tűzoltó egyesületet hoz létre, így alakultak újra a következő évben. Mostanra 26 fővel működnek, nyolcvan százalékuk a kezdetektől tag, de vannak köztük olyanok is, akik az alakuláskor még gyerekek voltak, ma pedig már aktív résztvevői az egyesület életének. Tizenhatan végeztek negyvenórás tanfolyamot, egyetlen hivatásos tagjuk, a Sárvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon szolgálatot teljesítő Csóka József szakmailag támogatja munkájukat.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában