3 órája
Erősen leromlott állapotú utak újultak meg Táplánszentkereszten - fotók
Négy utca újult meg Táplánszentkereszten úgynevezett TOP PLUSZ pályázat révén, mintegy 250 millió forint uniós támogatás segítségével, a Széchenyi Terv Plusz programban. A József Attila, a Rákóczi Ferenc, a Rét és Táncsics Mihály utcát érintette fejlesztés.
Forrás: Cseh Gábor
Az útszakaszok erősen leromlott állapotban voltak, nyomvonaluk az idő előrehaladtával helyenként megsüllyedt. Az időszakosan intenzíven lehulló csapadék jelentős károkat okozott a burkolatban.
A megnövekedett jármű- és teherforgalom miatt kátyúzással már csak szakaszosan lehetett megóvni az út minőségét, ezért feltétlenül szükséges volt e szakaszokon a burkolatfelújításra, -szélesítésre. A Táncsics Mihály utcában – az Ezüstplatán Integrált Szociális Intézmény környékén – két forgalomlassító bukkanót is kiépítettek, hogy az ott élők és az Arany János–Táncsics Mihály utcai átjáró biztonságos közlekedését elősegítsék.
A pénteki projektzárón V. Németh Zsolt államtitkár, országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: örömteli, amikor egy település vezetői távlatokban gondolkodnak, ugyanakkor két lábbal állnak a földön, és mint ebben az esetben a belterületi utakra is odafigyelnek, ami által élhetőbbé válik a település. Kiemelte a projektben a vármegyei önkormányzat közreműködését. Majd Váci Mihálytól idézett: „Nem elég a célt látni; járható útja kell! Táplánszentkereszt példáján országos kitekintést is adott: a hazai közúthálózat példátlan nagyságrendű fejlesztése valósul meg, ezáltal is erősödtek a vidéki városok, falvak bővültek funkcióik, mozgalmasabb lett kulturális és közösségi életük, nagyobb lett a népességmegtartó erejük.
Utak újultak meg Táplánszentkereszten
Fotók: Cseh GáborPerl János polgármester rámutatott: rengeteget fejlődött a falu, amelyben összesen mintegy 13 kilométernyi belterületi burkolt útfelület található. Az elmúlt húsz évben ebből mindössze 900 méternyi volt, amit egyszer sem aszfaltoztak le teljes szélességben. A mostani program e felújításokat koronázta meg. Hozzátette: az említett négy utcában nemcsak utat építettek, hanem két utcában egy oldalon teljes hosszban térköves járdát is építettek – ezzel együtt az elmúlt két évtizedben 2250 méter új járda épült és 430 méternyit újítottak meg. Ezen felül 3 kilométer hosszan tudtak járda-kerékpárutat építeni a 87-es főút mellett. Ugyancsak 3 kilométer hosszan tettek járhatóvá külterületi utakat a Vidékfejlesztési Program támogatásával.