2 órája
A Harry Potter filmsorozatból ismertük McGalagonyt
Világsztárok búcsúznak most a tegnap Londonban elhunyt Maggie Smith-től. A Harry Potter filmsorozatból ismertük meg őt világszerte Minerva McGalagony szerepében, Maggie Smith 89 éves volt.
Ezt a nagykalapos képet tette ki Emma Wattson az instájára búcsúzóul, aki a Harry Potter sorozatban színésznőtársa volt
Fotó: Instagramm/emawatson
A 2001 és 2011 között kibontakozó Harry Potter filmsorozatban, amikor a Roxfort professzorasszonyát alakította már idős hölgy volt, aki az érett női erőt, erélyt és méltóságot képviselte kellő bölcsességgel és szellemességgel – varázslótehetsége mellett – amit a csodaváró, gyermeklelkű felnőttek mindegyike előszeretettel respektál – talán ezért is kedveltük olyan nagyon.
A Harry Potter filmsorozatbeli Minerva McGalagony a fikció szerint természetesen boszorkány-leszármazott volt, akinek egészen kicsi korában feltűntek különleges képességei. Csodálatos és egyben aggasztó volt, ahogy a családi macskát irányította vagy ahogy a másik szobában lévő dudát megszólaltatta és kacagott. Felcseperedve egyenes útja vezetett a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába, ahol eminens diák volt, főleg az átváltozástanban csillogtatta meg a tehetsége. Nem csoda, hogy némi kitérő után egykori iskolájában lett tanár ezen a szakterületen…
A való életben Maggie Smith – eredeti nevén Margaret Natalie Smith – az Oxford Playhouse Schoolban tanult. A színpadon és a filmekben is kiváló teljesítményt nyújtott, számos díjat nyert, köztük két Oscart, négy Emmy és három Golden Globe-díjat. Az ikonikus brit színésznő a legnagyobb hírnévre, óriási ismertségre mégis a Harry Potter által tett szert: nincs a világon, aki ne emlékezne rá hatalmas karimájú varázslókalapjára, finom vonásait idősebb korában is őrző, elszánt tekintetére vagy a szigorra, ahol felpillant a szemüvege fölött.
Emma Wattson is búcsúzik, aki a Harry Potter filmsorozatban színésznőtársa volt
Egy nagykalapos McGalagony képet tett ki Emma Wattson is az instájára búcsúzóul (ő alakította Harry Potter lánybarátját, Hermione Grangert a filmsorozatban), azt írta a hölgy Maggie, más néven McGalagony professzor elment.
Szerkesztőségünk is ezzel a képpel búcsúzik - nyugodjon békében!