Árhullám 2024

2024.09.17. 08:00

Ingázók, Ausztriában autózók figyelem: ezek az útszakaszok vannak lezárva

Óráról órára változik a helyzet, folyamatosan frissülnek az árvízi előrejelzések - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.

Vaol.hu

Forrás: ORF

Siklós Gabriella hangsúlyozta, hogy nagyon hirtelen indult meg a Duna és a Lajta vízszintjének emelkedése, ez nagyrészt a Boris ciklonnak köszönhető, amely még az elmúlt napokban is jelentős mennyiségű csapadékot okozott, főleg a Duna ausztriai vízgyűjtő területein. 

  • Az árvíz miatt Ausztria szerte számos utat zártak le. A vihar miatt fák dőltek ki, a vasúti közlekedés is akadozik. A lezárt utak listája IDE kattintva érhető el>>

A szóvivő ugyanakkor azt is kiemelte: a vízállás előrejelzését a folyamatosan változó időjárási helyzet mellett az is nehezítette, hogy például Ausztriában volt olyan mérőállomás, amely felmondta a szolgálatot és rossz adatokat közölt. Siklós Gabriella közlése szerint az árhullám hétfőn érkezett meg Magyarországra, a Szigetközben már az árvízzel szemben védekeznek, sok településen homokzsákokkal, és Kelet-Magyarországról is valamennyi vízügyi szakembert ebbe az országrészbe vezényeltek. 

Jelenleg minden bevethető munkatársuk a Lajtánál és a Dunánál van - hangsúlyozta a szóvivő, megerősítve, hogy mindkét folyón a legmagasabb, harmadfokú készültség van érvényben. Hozzátette, hogy a következő napokban a Dunán gyakorlatilag mindig lesz valahol tetőzés, Nagybajcsnál csütörtökön napközben tetőzhet a folyó, Budapesten ezt szombatra várják, itt előreláthatólag 860 centiméter lesz a legmagasabb vízállás. 

Siklós Gabriella a védekezéssel kapcsolatban beszámolt az úgynevezett szükségtározó esetleges megnyitásáról is. 

Ismertetése szerint ilyen esetben az árvíz csúcsát próbálják - ahogy fogalmazott - "megskalpolni", kieresztik a vizet egy jó pillanatban egy nagyobb területre. Ezzel az eljárással adott esetben például Mosonmagyaróvárt kisebb árvízi károk érhetik, erről döntés kedden várható - mondta Siklós Gabriella.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában