2 órája
Eladnák a szombathelyi kormányablak épületét is - Pácban a Szova NZrt.
Már november elején külső segítségre lehet szüksége a Szova NZrt-nek, hogy fizetőképességét megőrizze – derül ki a cég első félévi beszámolójából, ami csütörtökön kerül a szombathelyi közgyűlés elé. Eladnák a szombathelyi Bejczy utcai kormányablak épületét és a Welther Károly utcai irodaépületet is.
Fotó: Cseh Gábor
Idén is kikészíthetik a pénzügyi mentőövet a szombathelyi városházán a Szova Nzrt. számára: 400 millió forintos tagi kölcsön nyújtásáról dönthet a közgyűlés csütörtökön. A cég első féléves beszámolójából kiderül: 3,055 milliárd forint árbevétel mellett 9 millió forint üzemi és 18 millió forint adózás előtti veszteséget könyvelhet el a 100 százalékig önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaság.
- Hulladékgazdálkodásból közel 1,1 milliárd forint,
- a közterületek takarításából 256 millió forint,
- a közterületi fizető parkolásból 218 millió forint,
- a társasházkezelésből 63 millió forint,
- önkormányzati ingatlankezelésből 123 millió forint folyt be a Szova kasszájába.
- Az útépítésből származó árbevétel 553 millió forintra rúgott az első hat hónapban – tudtuk meg a beszámolóból.
A Szova-kötvénytörlesztésre 265 millió forint
Bár az első félévben a társaság pénzügyi helyzete stabil volt és a kötelezettségeket teljesíteni tudta, az adózás előtti veszteség azt jelzi, hogy a devizakötvény törlesztésére egyáltalán nem képződik forrás
– áll a közzétett dokumentumban. Abból az is kiolvasható, a céget továbbra is a kötvényteher fojtja: a kötvény idei törlesztőrészlete 265 millió forintra rúgott, aminek 75 százalékát a korábbi ingatlanértékesítési bevételekből óvadékba helyezett összegből tudták kifizetni, 25 százalékát pedig a folyó bevételekből finanszírozták.
Az adózás előtti veszteség azt jelenti, hogy bevételeink jelenleg a rendszeres folyó kiadásokra sem nyújtanak fedezetet. Ez eddig nem okozott akut problémát, azonban az év végén jelentkező nagyobb kötelezettségeket várhatóan saját erőből már nem tudjuk teljesíteni
– közölte a vezérigazgató. Megtudtuk azt is, a kötvényből fennálló tartozás 2024. június 30-án is még meghaladta a több, mint 11 millió svájci frankot; június végi árfolyamon számítva mintegy 4,57 milliárd forintos tartozásnak felel meg. A törlesztőrészletek terhe – jelen állás szerint – még nyolc évig nyomhatja a cég, s közvetetten Szombathely városának büdzséjét. Ismert, a kötvénykibocsátáskor a Szova vezérigazgatója Kovács Előd volt, aki 2019 óta a polgármester kabinetfőnöke.
Az egykori Szova-székházat és a kormányablak épületét is eladnák
Úgy tűnik, az eddigi gyakorlaton nem kívánnak változtatni a döntéshozók: ezúttal is ingatlanértékesítésekből nyernének plusz forrást. A közgyűlési határozati javaslatok között szerepel a Welther Károly utcai, egykori Szova-székház értékesítése és a Bejczy utcai kormányablak épületének eladása is. Ismert, utóbbi ingatlanra kiírt pályázati eljárás tavaly eredménytelenül zárult, akkor az épület kikiáltási ára 260 millió forint plusz áfa volt. A polgármester csütörtöki határozati javaslata szerint a közgyűlésnek már csak a tervezett adásvételi szerződések megkötéséhez kellene majd hozzájárulnia...
Más, városi ingatlanokat is szívesen fogadnak, eladási céllal...
A Szovánál javasolják azt is, hogy Nemény András polgármester fontolja meg, az önkormányzat pedig vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy az önkormányzat a tulajdonában lévő, forgalomképes ingatlanokat apportáljon a Szovába továbbfejlesztési, majd eladási, közvetlen értékesítési céllal.