Saját szememmel láttam a templom egerét

Koldusszegény, szegény, mint a templom egere, mondjuk az emberre, akinek alig jut napi betevő.

A szóban forgó kisegeret, akiről versek, mesék, filmvígjáték és még zenedarab is született, a minap a saját szememmel láttam az egyik templomunkban. Nem, nem káprázott a szemem. Ünnepi alkalom idején tévedt a teli padsorok közé az ártatlan kis teremtmény. Nem akart ő zavarni, éppen csak arra járt. Ekkora tömeget még sosem látott, hát lecövekelt a futószőnyegen, hogy átgondolja, merre tovább. Jobbról-balról óriások ültek, ő meg a bordó szőnyeg közepén húzta meg magát. Vesztére, mert többeknek feltűnt. Addig hangja sem volt – amikor műanyag poharak fogságába került, egy aprócskát nyikkant. Kívül tágasabb, mondták neki. Szegény, szegény egér.