Pilinszky János velemi évei

1957 novemberétől azután haláláig az „Új Ember” katolikus hetilap belső munkatársa volt. Második verseskötete, a „Harmadnapon” 1959-ben, a harmadik „Nagyvárosi ikonok” címmel, 1970-ben hagyta el a nyomdát. Pilinszky 1962 őszétől volt tagja a Magyar Írószövetségnek. Ettől kezdve a hazai irodalmi élet egyik legjelentősebb képviselőjeként tartották számon.

 Ennek elismeréseként 1971-ben megkapta a József Attila-díj első fokozatát. Minden évben hosszabbrövidebb időt töltött Párizsban. Erre az időszakra esik új költői korszaka. 1972-ben jelent meg a „Szálkák”, majd 1974-ben négy színdarabbal együtt a „Végkifejlet”, majd 1976-ban az összegyűjtött és új verseit is tartalmazó „Kráter” című kötet.

 Ezt követően egyre inkább a széppróza foglalkoztatta. 1977-ben adta közre „Egy párbeszéd regényei” alcímű, „Beszélgetések Sheryl Suttonnal” című művét, és haláláig dolgozott az „Önéletrajzaim” munkacímet viselő regényén, amelynek végül csupán három nagyobb fejezete készült el. Az 1969-es, 1970-es évet Pilinszky Velemben töltötte. Ez az idő emblematikusnak bizonyult az életében. Közismert az a szoros baráti kapcsolat, amely a költőt a Törőcsik–Maár házaspárhoz fűzte. Rendszeres volt munkakapcsolatuk, és több más mellett összekötötte őket például a „Déryné, hol van?” című film, amelyet egy igazi all-star csapat forgatott. Pilinszky János írta a forgatókönyvet, a főszerepet Törőcsik Mari játszotta, rendezője a férje, Maár Gyula volt. Kapcsolatuk bensőségességét mutatja, hogy ő lett a házaspár Teréz nevű leányának keresztapja. 

Pilinszky velemi lakását is Törőcsik Mari választotta. Amikor a költő meglátta Koczor István velemi házában a neki ajánlott dolgozószobát, így kiáltott fel: „innen nem megyek sehová!” A házigazdával gyakran beszélgettek, borozgattak a ház pincéjében, és a fővadász arra is emlékezik, hogy egyszer, amikor a költőt kérésére szarvasbőgésre vitte, Pilinszky áhítattal mondta: „Ezek a hangok egyenest az égből jönnek.” 

A Koczor-házban sok neves barát megfordult. A legtöbbször visszatérő vendég Kocsis Zoltán zongoraművész volt. A velemi korszakhoz kötődnek Pilinszky francia versfordításai és a „Nárcisz és Psyché” című filmben vállalt Kazinczy-szerep. A sárvári vár díszletei között történő forgatásokra Velemből naponta hozták-vitték a költőt. Pilinszky számára különös fontosságú volt ez a filmszerep, mert ahogy annak idején Kazinczy, a versein keresztül ő maga is megújította a magyar nyelvet. 1974-ben megválasztották a Bajor Szépművészeti Akadémia levelező tagjának. 1980-ban költői életművéért Kossuth-díjjal tüntették ki. 61 éves volt, amikor 1981. május 27-én Budapesten elhunyt. Egy kötetbe gyűjtött műveinek jelentős hányada csak halála után jelent meg. 

A lelki üdvéért mondott gyászmisén Kocsis Zoltán orgonajátéka kísérte. Júniusi temetésére meghitt hangulatban gyülekeztek barátai és tisztelői, művészek és hivatalosságok. A gyászbeszédekben többször elhangzott, hogy „bár Pilinszky meghalt, olyan, mintha most is köztünk lenne”. A házra, ahol Velemben hajdan lakott, 2021-ben került a Tóth János népi iparművész által készített emléktábla.