A betegek segítésére tette fel az életét

Altmajer Beáta 1991-ben végezte el az egészségügyi szakközépiskolát, majd úgy döntött, hogy tovább képezi magát, s jelentkezett a főiskolára védônôi szakra.

– Harmadéves voltam a főiskolán, amikor a nyári gyakorlatomat a Markusovszky kórház onkológiai osztályán töltöttem – mondja A hónap ápolója. – Akkor döntöttem el, hogy itt az én helyem, s rájöttem, hogy pályát tévesztettem, amikor a védőnői szakot választottam. Már 1993-ban félállásban dolgoztam az osztályon, majd egy évvel később már főállású alkalmazott lettem. Akkoriban három műszakban dolgoztam, s mivel a védőnői diplomámat nem fogadták el, ismét iskolába jártam. A munka mellett nehéz volt tanulni, de 2000-ben diplomás ápoló lettem. Akkor költözött az új épületbe az onkológia, s akkor neveztek ki főnővérnek.

A sok tanulás mellett a családalapítás is fontos szerepet töltött be az osztály vezető ápolójának életében: 2003- ban született meg kislánya.

– Szülés után egy évet otthon maradtam a lányommal, majd visszatértem az osztályra – folytatta Altmajer Beáta. – 2007-ben ismét elismerték a munkámat, ápolási igazgatóhelyettes lettem. Sosem hagytam abba a tanulást, számomra fontos, hogy képezzem magam, új dolgokat tanulhassak. Éppen ezért tavaly részt vettem egy hospice-tanfolyamon, egy OKJ-s képzésen. Szívügyem az ellátás, sok mindenért felelek az osztályon. Tartom a kapcsolatot a betegekkel, s felelek az ápolók és orvosok közötti kommunikációért is. Emellett az én felelősségem, hogy minden jól működjön az osztályon. A munkám során sok mindennel találkozom, ezt csakis szívvel, lélekkel lehet csinálni. Amikor a főiskolán végeztem, csak keveset tudtam az onkológiai ellátásról, ez nem volt a tananyag része. Aztán amikor elkezdtem az osztályon dolgozni, tudtam, hogy megtaláltam a helyem. Nagyon kedves, barátságos légkör fogadott az osztályon, más volt a viszony a kollégák között is. Ez az, ami megragadott engem. A dolgozók is másképp állnak a betegekhez, nagyon sok az empátia. Az osztály vezető ápolója szerint az egészségügynek ez az egyik olyan területe, ahol a legtöbb a tennivaló. Bár nagyon nehéz szembesülni sokszor a betegek elvesztésével, az itt dolgozók megtanulták feldolgozni. Ha senki nem vállalná a daganattal küzdő betegek ápolását, akkor üres lenne az osztály. Vannak azonban olyan egészségügyi dolgozók, akik erre teszik fel életüket. Nemcsak a beteggel foglalkoznak, a családtagokkal is, akiknek nehéz feldolgozni azt, ami szerettükkel történik.

– Ezt a munkát a család támogatása nélkül nem lehetne csinálni – emelte ki Altmajer Beáta. – Nem napi nyolcórás elfoglaltságról van szó, sokszor este és hétvégén is dolgoznom kell. Sok az adminisztrációs feladat, van, hogy hazaviszem a munkát. A kilencéves kislányom és a férjem rengeteg örömet okoz nekem, nagyon sok szeretetet kapok tőlük. Vépen egy kertes házban élünk, s jól esik egy nehéz nap vagy hét után kimenni a kertbe, s kertészkedés közben kikapcsolni a gondolataimat. Szeretünk kirándulni és utazni, ez nagyon sokat segít a feltöltődésben. Szívesen olvasok és színházba is szeretek járni. Emellett a sütés és a főzés is kikapcsol.