Iránytű a mindennapokban

Többnyire sorstársakkal, a Mozgássérültek Aktív Egyesületének tagjaival együtt ülünk Dani Gyöngyivel. Néhányan székben, a többség kerekesszékben. A paralimpikon vívónő mosolyog, azt mondja, ő nem szokott ilyen beszélgetéseken részt venni, nem is tudja hol kezdje. Aztán kérdésre válaszolva belekezd. (Csak úgy, púder nélkül.) Már az első percben mély vízbe dobja a jelen lévőket. "Idézőjeles balesetéről" mesél. Ma már csak így emlegeti életének sorsfordító pillanatát, amikor tizenhat évesen egy négyemeletes házról levetette magát. Öngyilkos akart lenni. A zuhanás következtében eltört a gerince, deréktól lefelé lebénult. Amikor magához tért az intenzív osztályon, nővére azt mondta neki, ő ismer tolókocsis embereket akik boldogok.

- Azt válaszoltam neki, nem tudom miről beszélsz, Húsvétra én már vígan otthon leszek!
Így is lett. Otthon volt, de kerekesszékben. A kórházban először nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Aztán jöttek az első élmények.

 - Már az is boldogság volt, hogy elhagyhattam végre a kórházi ágyat. Később meg az, amikor az első, őskövület kerekesszékemmel kisebb távolságokra eljutottam.
Sportolói pályafutását a kerekesszékes kosárlabda csapatban kezdte, ahol sok erőt kapott társaitól. Tőlük tanulta meg, hogyan kell visszamásznia egyedül a székbe anélkül, hogy bárki is segítene. A sport előtt csak a betegség létezett, aztán kezdett kinyílni a világ.
 Révészként dolgozott a Marcibányi téri Mozgássérültek Állami Intézményében.
 
- Ott történt meg velem először, hogy végre én bámultam meg másokat és nem engem bámultak. Rengetegen voltak, ami megdöbbentett. A révészprogram lényege, hogy a kerekesszékben élők friss sérülteket látogatnak meg a kórházban és segítenek nekik feldolgozni a helyzetet  mondja Gyöngyi. Én is ezt próbáltam, erőt adni, utat mutatni. Mintha iránytű lennék, vagyis dehogy vagyok!  nevetve legyint, majd fejét lehajtva babrálni kezd valamit a kerekesszékén.  - De, az vagy! Iránytű! - szólal meg hirtelen valaki a hallgatóságból. - Nekem is te segítettél anno. Emlékszem.

 
- Tényleg? - emeli fel a fejét Gyöngyi kíváncsi tekintettel.
Aztán kiderül, igen, tényleg ő segített neki akkor.
Kicsit elkanyarodik a beszélgetés, többen bekapcsolódnak. Történetek egész sora, hétköznapi dolgok, gondok. Mármint nekik, nekünk épeknek tragikusnak tűnnek. És az örök talpra állás, újrakezdések. Mindenkinek akad legalább egy. Gyöngyinek például a vancouveri téli paralimpia, amire másik nagy szerelmével, a síeléssel jutott ki. A verseny előtti napon eltörte a lábát. A szállodai szobában át akart ülni a kerekesszékbe, de elesett. Ma már csak nevet rajta.
 
- Szerintem nagyon szerencsétlen vagyok, de hát ez van!
A többiek is közbevetnek egy-egy zokszót, panaszt. Hogy nincs akadálymentesített bolt, rámpa, de a legrosszabb, hogy nincs termük, ahol együtt ping-pongozhatnának, kosárlabdát játszhatnának. Végül megegyeznek, régen jobb volt, ma már minden a pénzről szól. De talán egyszer majd jobb lesz. Egyszer. És Gyöngyi vigasztal.

 
- Sírni, panaszkodni mindig lehet valamin, mert az sokkal könnyebb. A boldogságért tenni kell! Először apróságokban kell meglelni a boldogságot. Én sem törekszem a boldogságra, csak igyekszem száz százalékosan megélni a mindennapokat.

Jelenleg fogyatékos társainak segít a munkakeresésben, munkavállalói tanácsadóként dolgozik a MEOSZ-nál (Mozgáskorlátozottak Országos Szövetsége). Sikeres sportoló, a tavaly nyári sheffieldi kerekesszékes vívó Európa-bajnokságon kvótát szerzett a londoni paralimpiára.
 

Dani Gyöngyi paralimpikon vívó a Rólunk-velünk beszélgetős könyvtári esték fogyatékkal élő emberekkel című sorozat vendégeként érkezett Veszprémbe. A Március 15. úti könyvtárban rendezett program legközelebbi, február 23-ai rendezvényének meghívottja Erőss Zsolt.