fokozott alkalmazkodás

2020.07.20. 08:20

Lelohadt a külföldi munkavállalási kedv

Több munkáltatónak okozhat átmeneti nehézségeket, akár termeléskiesést is.

Mintegy 90 százalékkal esett a munkavégzés céljából kiutazók száma a korábbi évekhez képest. Az ukránok, szerbek és románok magyarországi munkavállalását nagyban befolyásolja a fertőzöttség szerinti besorolás.

A magyar munkaerőpiac szempontjából elsősorban Románia sárga és Ukrajna piros besorolásának van érezhető hatása, mivel Magyarország és Románia között mindkét irányban sok munkavállaló ingázik, és az új szabályok szerint a magyar és a nem magyar állampolgároknak is karanténba kell vonulniuk az országba való belépés után – mondta a Világgazdaságnak Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatója.

Ez munkáltatói és munkavállalói oldalon fokozott alkalmazkodást követel meg. Ukrajnából a járvány előtt sokan érkeztek az itteni munkaerőhiány miatt, de a járvány következtében mostanra országszerte megnőtt a regisztrált álláskeresők száma.

A felvételnél első körben a hazaiakat részesítjük előnyben, de azt tapasztaljuk, hogy az ország egyes, főleg nyugati régiói­ban nem jelentkeztek elegen, így továbbra is szükség volt és van külföldi munkaerőre is, főleg Ukrajna felől. A toborzásukat azonban átmenetileg felfüggesztettük, mert piros besorolású országból nem magyar állampolgárok nem léphetnek be az országba – közölte Juhász Csongor. Ez több munkáltatónak okozhat átmeneti nehézségeket, akár termeléskiesést is, de a járványveszély minimalizálása érdekében szükség volt erre az intézkedésre.

Sámson Dorottya munkaerőpiaci szakértő szerint az egyik legfőbb nehézséget az okozza, hogy nem mindig egyértelműek az iránymutatások, és a gyors változások miatt nagy a bizonytalanság. Például egy brazil munkavállalókat foglalkoztató cég nagyon nehezen tudta visszahozni a dolgozóit, az itt maradókban pedig feszültséget okoz, hogy nem tudják, ha hazautaznának, milyen feltételekkel jöhetnének vissza.

Azok a lehetséges munkavállalók sem utazhatnak, akik nem tudják külföldön átvenni a tartózkodási engedélyüket, mert például nem működik a követség.

Akiknek vannak Magyarországon érvényes dokumentumaik, de azok érvényessége lejár, nehéz meghosszabbítaniuk, ha az országuk hatóságai zárva tartanak, márpedig e meghosszabbítás a tartózkodási engedélyüket is érintheti. Ám hazamenni sem tudnak, mert nincs minden piros besorolású országba járat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában