2020.10.10. 07:00
A szépítők 135 éve – Az egyesület történetét kiállítás mutatja be a BDK-ban
Majdnem másfél évszázados – 135 éves – fennállását ünnepli kiállítással a Szombathelyi Szépítő Egyesület a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.
A szombathelyi villamos kultuszáért is sokat tett az egyesület
Fotó: Unger Tamás
Az egyesület első alapszabályát 1885. október 18-án fogadta el a városi közgyűlés. Az azóta eltelt 135 évnyi fáradhatatlan munkát a kiállítással kívánják megünnepelni. A könyvtár földszinti előadótermében bemutatott válogatás könyvtári, egyesületi és levéltári dokumentumokkal idézi fel a szervezet tevékenységét a kezdetektől. Ott van például Az Év Civil Szervezete-díj is, melyet 2017-ben Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése adományozott az egyesületnek.
Dr. Baráthné Molnár Mónika könyvtárigazgató a megnyitón beszélt az egyesülettel való együttműködésükről.Mint mondta, a kiállítás is ennek részét képezi. A közös munkák között említette az egyesület 1885 és 2015 közötti munkáját összefoglaló kötet bemutatóját is, az eseménynek szintén a könyvtár adott otthon 2018 novemberében.
Putz Attila városi képviselő, a kulturális, oktatási és civil b izottság elnöke is ebből a könyvből szemezgetve köszöntötte a résztvevőket. Így azok is betekintést nyerhettek az egyesület munkájába, akik addig esetleg nem ismerték tevékenységét. Noha a szépítők munkáját megszakította a II. világháború, 1968-ban újraindulhatott a munka, a Városi Tanács elnökének, Gyurácz Jánosnak a javaslata nyomán; alakuló közgyűlésüket 1968. december 16-án tartották.
A hagyományos feladatok mellett – például fásítás és parkosítás – az egyesület számtalan emléktábla, szobor és emlékmű felállítását is támogatta, de mozgalmat indítottak a lakóházak külső és belső rendbetételére is. Putz Attila kiemelte még: nagyon fontos feladatnak tartja a jelenben a fiatalok bevonását az egyesület munkájába. Köszöntőjének befejezéseként háláját fejezte ki: hangsúlyozta, hogy a városszépítők egyesületének tevékenysége elengedhetetlen és felbecsülhetetlen.
Bődi Lívia, az egyesület elnöke arról beszélt: hihetetlenül büszke arra, hogy a 135 éves évfordulón ő képviselheti az ország második legidősebb szépítő szervezetét. Kiemelte: céljuk, hogy továbbvigyék azokat az értékeket és örökséget, amit elődeink ránk hagytak, hiszen egyesületi feladatuk az értékek mentése, védése és teremtése.
A Szombathelyi Szépítő Egyesület 135 éves történetét bemutató tárlat október 31-éig tekinthető meg a Berzsenyi Dániel Könyvtár-
ban.