Hagyományos rendezvény

2023.06.16. 07:00

Tehetségbankett volt Szombathelyen - fotók

Az ELTE Savaria Egyetemi Központ díszterme adott otthont az idei Tehetségbankettnek, amely az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium hagyományos rendezvénye.

Óvári Gábor

Fotó: © Cseh Gábor

Elismerték az országos tanulmányi és sportversenyeken szereplő diákokat és felkészítő tanáraikat, akiknek munkájáért Papp Tibor, az intézmény igazgatója mondott köszönetet. A Tehetségbankett kiemelt, visszatérő eleme, hogy díszvendéget hívnak egy beszélgetésre. Idén dr. Varjú Gábor állatorvos és Kondor Tamás zenész beszélt az életéről, arról, hogy a kitartás és a tehetség mindig meghozza eredményét. A két ismert szombathelyi szakembert Papp Tibor kérdezte életük sorsfordító pillanatairól. 

Dr. Varjú Gábor elárulta, hogy még általános iskolában többször szerepelt matematikaversenyen, országos döntőben is szerepelt. Később az állatorvosi hivatást választotta, követve gyerekkori álmait. Kondor Tamás elmondta, hogy a tehetség az alap, amit magunkkal hozunk, de ha nem foglalkozunk vele, akkor nem ér semmit, de a szorgalom is kevés lehet tehetség nélkül. A legfontosabb azonban, hogy amit teszünk, lelkesedéssel tegyük. Szóba került a két díszvendég balesete is, mindketten kerekesszékben ülnek.

 Dr. Varjú Gábor a sportbalesete következményeiről szólva hangsúlyozta, hogy ami egyszerűnek tűnik, nem az. Hálásnak kell lenni azért is, hogy önállóan tudunk létezni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában