Kosár

2 órája

Forray: ezt a sikert a közönséggel együtt brusztoltuk ki

Ahogy arról korábba beszámoltunk, az Egis Körmend NB I.-es kosárlabdacsapata 91-84-re verte a PVSK alakulatát. A meccset követően a hazaiak mestere, Forray Gábor a második félidővel inkább, az elsővel kevésbé volt elégedett.

Sütő Dániel

Hazai edző nyilatkozata
Forray Gábor: - Mindenképpen nagyon örülök, hogy tudtunk nyerni, és köszönöm a közönségnek ezt a nagyszerű biztatást, támogatást, hiszen átsegítettek minket a holtponton. Nehéz dolgunk volt, hiszen az előző mérkőzésen feltörölték velünk a padlót. Hiába vagyunk profi játékosok, azért mégis mindenkinek benne maradt a fejében. Az elsődleges feladatom az volt, hogy megpróbáljam felrázni a csapatot. Az első negyed ismét nem sikerült jól, tehát nyilván nekem is változtatnom kell a bemelegítési folyamaton és más dolgokon, mert így nem lehet elkezdeni egy mérkőzést. Azt gondolom, hogy amit a szünetben megbeszéltünk, az onnantól kezdve látszott is a pályán, hiszen a második félidőt végig kontrolláltuk. Attól függetlenül, hogy mi irányítottuk a játékot, a Körmend azért mégiscsak a Körmend, de jelen pillanatban semmilyen különbség nincs a költségvetésünk között, így a lehetőségeink sem jobbak a PVSK-énál. Ez valóban egy rangadó volt, és úgy gondolom, hogy ezen a meccsen semmilyen más eredmény nem lett volna elfogadható, mint a győzelem. Nyilván emiatt a nyomás miatt is játszottunk kicsit görcsösen, és az előző nagyarányú vereség is hatással volt ránk. A PVSK viszont nagyon jól kihasználta a helyzetet, és minden mindegy alapon játszottak, de nagyszerűen teljesítettek. Gratulálok nekik, mert úgy gondolom, hogy sok csapat számára kellemetlen ellenfelek lesznek. Ha kivesszük a három topcsapatot, akkor nagyjából bárki bárkit megverhet, ezt most a PVSK is bizonyította. Szóval gratulálok nekik, és gratulálok a játékosaimnak is, különösen a második félidőben mutatott hozzáállásért, hiszen ott kezdtünk el igazán harcolni, védekezni, és közösen a közönséggel sikerült ezt a mérkőzést “kibrusztolnunk”, szó szerint. Most pihenünk egy napot, regenerálódunk, de igazából szerdán már megint megyünk egy nagyon erős csapat otthonába, és utána szombaton egy másik jó csapat ellen. Szóval most egy nehéz sorozatba kezdtünk bele, amit valahogy át kell vészelnünk, és az a célunk, hogy próbáljunk valamelyik mérkőzésen meglepetést okozni.

Forray Gábor
Forray Gábor magyarázza a taktikát játékosainak 
Fotó: Jámbori Tamás

Vendég edző nyilatkozata
Szrecsko Szekulovics: - Gratulálok a Körmendnek a győzelemhez, de a saját csapatomnak is jár az elismerés. Nem tartozunk a top 5 csapat közé, de nagyon nehéz Körmenden játszani ebben a csarnokban. Büszke vagyok a játékosaimra, mert meccsről meccsre egyre jobbak vagyunk. A Körmend egy erős, atletikus csapat. Próbáltuk őket harcossággal meglepni, de Chris Payton hiánya az egész héten érezhető volt, és ma este is meglátszott. Az első két forduló nagyon nehéz volt számunkra. A célunk, hogy bent maradjunk az első osztályban. Köszönöm a szurkolóinknak, hogy ma is elkísértek minket.

 

Hazai játékos nyilatkozata
Rudi Williams: - Ez egy kemény meccs volt, ez a csapat most jutott fel az elsőosztályba. éhesek voltak, és küzdöttek. Az edzőnk azt mondta, hogy hideg fejjel lépnek pályára és veszélyes játékot fognak játszani. Ez egy veszélyes csapat. Jól felkészültünk a keddi meccs után, amit rögtön elfelejtettünk és csak a PVSK-val foglalkoztunk. Úgy gondolom, jó munkát végeztünk.

 

Vendég játékos nyilatkozata
Amorie Anthony Archibald: - Összességében úgy érzem, hogy keményen játszottunk. Nehéz meccs volt, nehéz környezetben. De próbálunk rájönni, hogy hogyan tudunk jobbak lenni. Hiszünk az edzőben, és minden nap beleadunk mindent. Folyamatosan dolgozunk, és keressük a módját, hogyan nyerhetünk. Úgy érzem, a csapatom jól teljesített, csak egy kicsit több energiát kell találnunk, és meg kell találnunk a győzelemhez vezető utat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában