Festményszerű, részletgazdag fotók – rangos nemzetközi pályázaton szerzett elismerést Szabó Beatrix

– Bár vannak távoli szombathelyi és sárvári rokonaim, egy véletlen folytán kerültünk Vas megyébe. Olyan ingatlant kerestünk, ahol saját stúdióm lehet. Pósfán találtuk meg, a régi iskolaépületben – mondja Bea, aki a budapesti agglomerációban, Kerepesen nőtt fel, a gyermekeik azonban már itt születtek.

A Deák téri Evangélikus Gimnáziumban érettségizett, a jogi karon folytatta a tanulmányait, ám menet közben úgy érezte, mégsem ez az útja. A húszas évei elején telefonnal makrófotókat készített, madarakat, bogarakat, virágokat örökített meg, és sok pozitív visszajelzést kapott. A férjétől kapta meg az első fényképezőgépét komolyabb objektívvel, de néhány évig még váratott magára, hogy a hobbijából hivatás legyen. 

– Adminisztratív és kereskedelmi területen dolgoztam, pályázatokat írtam különböző cégeknél. A fotózáshoz megfelelő felszerelésre volt szükség. Miután ez már a rendelkezésemre állt, sokat gyakoroltam, hogy olyan fotókat adjak ki a kezemből, amelyekkel magam is elégedett lennék: kísérleteztem, terepre jártam. Budapesten elvégeztem egy alaptanfolyamot, hogy megtanuljam manuális módban használni a fényképezőgépet, hiszen csakis így tudja a fotós „magát” is belekomponálni a képbe. Ezt egy Photoshop tanfolyam követte – az utómunkához erre is szükség van – és egy OKJ-s fotográfus képzés. Ezután rengeteg időt szántam a fine art és a különböző technikák elsajátítására. A kreatív stílusban idealizált, festményszerű alkotások születnek. A képeim direktek, élesek, hangsúlyosak. Az arcokon kidolgozottak a részletek: a szemek, a szem körüli vonal, a szemöldök, a hajszálak csillogása.

Bea elsősorban gyermekeket fényképez, mert őszinte a tekintetük, a reakcióik. Fókuszban van az arc, tüköréles a szem, mellettük a szép viseletek – egy régi ékszer, kotta, hangszer, könyv, játékok – a kiegészítők. Utóbbiak azonban tényleg csak kellékek: akkor jó a kép, ha látszik az alany személyisége, lelke. Az eredmény festményes vagy rajzos hatás, ami szándékosan eltér a sima fotóktól – magyarázza. Maradandót alkotni számára a legszebb érzés.

– A fotó az a fajta látvány, amit százszor is elővehetünk, megcsodálhatunk, amiben gyönyörködhetünk. Időtálló, emléket őriz és ad tovább. Nekem a szabad alkotásról is szól – mondja. 

Eddigi legnagyobb elismerését júniusban a 35 Awards elnevezésű, orosz szervezésű rangos nemzetközi fotópályázaton szerezte. Míg tavaly az első körön sem jutott tovább, az idén a harmadik fordulóban az ötvenfős zsűri összpontszáma alapján gyermek portré kategóriában a legjobb 100 fotográfus között a 30., a magyar fotósok közül a kategóriában a legjobb helyet szerezte meg. A 100 legjobb külföldi fotó közé került a fotója. A magyar indulók közül a legjobb tízben végzett összesítettben, azon belül a 8. helyre sorolták úgy, hogy 174 ország több mint 111 ezer fotósa összesen 465 ezer fényképpel nevezett. Egy fényképét a rendezők beválogatták az éves katalógusukba is. 

– Számomra mindez felér egy első hellyel. Az elismerés visszaigazolja, hogy jó úton haladok. Teljesült az álmom, de mindig van hová fejlődni – így összegez Bea, akinek a jövőre vonatkozóan nagy vágya, hogy felkérjék egy kiállításra. S szívesen továbbadná a tudását olyanoknak, akik arra kíváncsiak, amit ő képvisel.