Választás 2024

2024.06.08. 11:19

A Vas Népe munkatársai, mint mindig, pénteken is higgadtan, szakszerűen jártak el Tóth Kálmán esetében (Frissítve)

Megdöbbentő közleményt adott ki Tóth Kálmán, amit szerkesztőségünknek nem küldött el. A nyugat.hu által közölt kommünikében azt állítja: a megyei napilap fotósa és újságírója "agresszíven viselkedtek" vele szemben a tegnapi eset során. A valóság az: a Vas Népe újságírója és fotóriportere higgadtan, szakszerűen végezte péntek este is a munkáját. Az újságírói kérdésekre trágár beszéd volt a válasz, a politikus a hangfelvételre használt telefont elvette a lap munkatársától.

Vaol.hu

Tóth Kálmán a rendőrségi intézkedés helyszínén, lapunknak azt mondta, nem ült az autóban, amikor az igazoltatás történt

Fotó: VN/Olvasó

A Vas Népe először számolt be róla, hogy pénteken Szombathelyen rendőri intézkedés történt, ahol az olvasói képek tanúsága és egy videófelvétel szerint Tóth Kálmán, az Éljen Szombathely Egyesület baloldali jelölő szervezet frakcióvezetője, önkormányzati képviselője és elnöke is ott volt. Mint arról többször írtunk, a baloldali pártok - a DK, MSZP, LMP, Momentum - helyi politikusai a civil szervezet égisze alatt indulnak az önkormányzati választáson Szombathelyen. 

szombathely
Tóth Kálmán a rendőrségi intézkedés helyszínén, lapunknak azt mondta, nem ült az autóban, amikor az igazoltatás történt 
Fotó: VN/Olvasó 

A Vas Népe újságírója a rendőri helyszíneléstől néhány száz méterre kérdezte a közterületen sétáló Tóth Kálmánt, hogy az esettel kapcsolatosan bővebb információkhoz jusson. A lap munkatársával kevésbé volt közlékeny Tóth Kálmán, helyette egy közleményt juttatott el a nyugat.hu szerkesztőségének még az éjszaka során. Abban azt írta: 

Tegnap este folyamán az élettársam hazafelé tartva gépjárművet vezetett, amikor is rendőr igazoltatta Szentkirályon. Az igazoltatás során mindenben együttműködött. A helyszínen egy általunk ismeretlen, nem helybéli, nagy darab csuklyás személy is jelen volt, és az igazoltatás közben a nem közszereplő páromról fotó- és videofelvételeket készített. Az esetet követően odamentem az ismeretlen csuklyás személyhez megkérdezni, hogy mit csinál, aki erre velem szemben támadólag lépett fel és inzultált. Mindeközben számomra érthetetlen módon megjelent a Vas Népe fotósa és újságírója, akik szintén rendkívül agresszívan viselkedtek.

Ijesztő és támadó fellépésük nagyon megrémített. Sok mindent tapasztaltam már több éves képviselői munkám során, de ilyet még soha. Hogy Szentkirályon ismeretlen, sötét ruhás emberek inzultáljanak másokat, és mindezt a Vas Népe “újságírói” - éjszaka pont arra járva - rögzítik, az túlmegy minden határon. A rólam készült felvételeket megítélni nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy amennyiben azokat megvágják és manipulálják, akkor alkalmasak arra, hogy engem negatív színben tüntessenek fel. Soha nem gondoltam volna, hogy séi kihívóm Pődör Zoltán sportemberként ilyen tisztességtelen eszközökhöz hajlandó folyamodni a választási kampányban! 

Hangsúlyozom, hogy velem szemben semmilyen rendőri intézkedés nem történt. Az ellenem támadólag fellépő személyekkel szemben a büntető feljelentést haladéktalanul megteszem.

Szerkesztőségünk megdöbbenve olvasta Tóth Kálmán közleményét, hiszen a Vas Népe munkatársai péntek este is szakszerűen, higgadtan végezték a munkájukat, józanságukra szükség is volt. Mint arról írtunk,  a megyei napilap újságírója szeretett volna több információhoz jutni a rendőri intézkedés kapcsán, ezért a sajtóetikai szabályok szerint eljárva megkérdezte az ügyben érintett baloldali politikust. Beszélgetésüket szó szerint közöljük.

Újságíró: Jó estét, szervusz! Mi történt? 

TK: Semmi!

Újságíró: Azt hallottuk, hogy...(Tóth Kálmán nem engedi befejezni az újságírónak a mondatot)

TK: Nem érdekel, hogy mit hallottatok, tróger csapat vagytok. Nem hallhattatok semmit sem hivatalosan. Amit hallhattatok, az mind csak elbeszélés.  

Újságíró: Vele voltál? 

TK: Vedd fel!

Újságíró: Vele voltál? 

TK: Kivel? 

Újságíró: A barátnőddel.

TK: Én a barátnőmmel (javítja magát) barátommal voltam.

Újságíró: Nem voltál az autóban? 

TK: Nem. És? 

Újságíró: Azért kérdezem. Majd elhalkul a felvétel, de jól hallható így is, hogy az újágíró azt mondja Tóth Kálmánnak: Kérem vissza a telefonomat!

A fotóriporter az autóból követte végig a történteket. Az újságíróról az is köztudott, hogy mindig két telefonnal jár, s mindkettőt párhuzamosan szokta hangrögzítésre használni, minden eshetőségre felkészülve.  

A megyei napilap munkatársait Szombathelyen többször érte már nemtelen támadás 

Nem ez az első eset, hogy a megyei napilap munkatársait nemtelen támadás éri a szombathelyi baloldali politikusoktól azért, mert munkájukat végzik. 

Emlékezetes marad, amikor komoly indulatokat váltott ki 2020-ban a szombathelyi médiaközpont ügye. Dr. Czeglédy Csaba képviselő burkoltan megfenyegette a Vas Népe újságíróit. Akkor a Vas Népe írta meg először, hogy a médiaközpontnál jogosulatlan kártyahasználat történt, ami után Nemény Andrásnak büntetőfeljelentést kellett tennie, az akkori ügyvezetőt menesztették.  

Ugyancsak emlékezetes marad, amikor a Vas Népe főszerkesztőjét támadta Czeglédy Csaba azért, mert a megyei napilap nem közölte le fogadóórájának időponját. A megyei napilap egy település választott tisztségviselőinek fogadóóráját sem közli le. 

Egy-két hete pedig azért kaptuk meg a beosztásunkat Tóth Kálmántól, mert megírtuk: a Szova NZrt. munkatársai tették ki az Éljen Szombathely baloldali jelölő szervezet kampánylobogóit. 

De itt megnézheti azt is, ahogy Tóth Kálmán a Fidesz önkormányzati képviselőinek "egybites" szavazótáboráról beszél a szombathelyi közgyűlésen. 

A napokban pedig Lenkai Nórát, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét a nyugat.hu által szervezett polgármesterjelölti vitán érte baloldalról verbális támadás: füttyszóval és bekiabálásokkal zavarták, amikor a háború és béke kérdéséről kívánt beszélni. 

A provokációnak nem ülünk fel, higgadtan végezzük tovább a munkánkat

A péntek esti rendőrségi intézkedés kapcsán még az éjszaka elküldük kérdéseinket a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője részére, aki reggel azt közölte: a válaszadásig kéri türelmünket. 

Frissítve!

Cikkünk megjelenése után nem sokkal választ kaptunk az ügyben feltett kérdéseinkre a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől. 

Elektronikusan a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz 2024. június 8-án érkezett megkeresésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy a Szombathelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit. Jelenleg bővebb információt nem áll módomban adni

- írta Seffer Lilla r. őrnagy.  

 

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában