Egyfecske: csak néhány kérdéstöredék

A minap olvastam ki egy remekbe szabott könyvet. Telve voltam eleinte előítéletekkel, mondván nem szeretem a sci-fit, és különben is, de a magyar írónő neve végül húzóerővé vált. Nem bántam meg. Olyan kardinális kérdésekkel foglalkozik a regényfolyam uszkve négyezer év távlatában, hogy mi a jó, és mi a rossz? Vajon, amikor a jó nevében követünk el roszsz tetteket, az legitimálja-e azt? Egyáltalán létezik általános „jó” és „rossz”, vagy az adott helyzet a döntő? Vajon a szándék az elsődleges vagy a megvalósulás, azaz a szavak, tettek is lényegesek? Meddig tart a „jó” határa, és hol kezdődik a „rossz”? Lehet-e jó ember, aki rosszat cselekszik? Mi a szeretet? Egymás elfogadása, a közösség szelleme, az emlékezés egysége? Mi az alkotás, ha nem öröm, ha nem a lét szövetét összetartó fonal, ami felülemelkedik téren és időn, amiben a „rossz” és a „jó” feloldódik, és valami többé válik? Ezernyi kérdés, amikre egyébként nincs válasz. Vagyis de, viszont az írónő nem ad kész receptet, hanem alapanyagot biztosít, hogy mindenki megkomponálhassa a saját valósága diktálta feleleteket. A szív hangja azonban nem csal – ennyit mindenképpen elárulhatok.