Felelős szülők

2024.08.22. 07:00

Diabétesz tábor – az örökség ötven éve folytatódik

A nyári táboroztatás a cukorbeteg-gondozás fontos kiegészítője. Szabó László, a gyermekdiabetológia és -endokrinológia vasi alapítója 1974-ben, ötven éve a legelsők között volt, aki gyermekdiabétesz edukációs tábort szervezett. Az örökség ötven éve folytatódik: az idén húsz vasi gyermek, a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Gyermekdiabetológiai Szakellátóhelyének gondozottjai vettek részt az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány ottalvós Diabétesz Erzsébet-táborában. Élményeikről dr. Csákváry Violetta endokrinológus, Csecsemő -és Gyermekgyógyászati Osztályának vezetője számolt be.

Vaol.hu

A sümegi vár tetején 2024 nyarán

A főorvos először történeti visszatekintést adott: a táboroztatás gondolata az inzulin felfedezését és a cukorbetegség első kezelését (1922) követően röviddel megfogalmazódott. Leonard F. C. Wendt szervezett a világon elsőként tábort diabéteszes gyermekek számára Michiganben (USA) 1925-ben, míg hazánkban elsőként 1966-ban Barta Lajos professzor. Ezután azonban sokáig kellett várni, míg a táboroztatás a hazai cukorbeteg-gondozás és -oktatás részévé vált.

– Nagy tisztelettel és büszkeséggel emlékezünk Szabó László gyermekgyógyász főorvosra, aki a gyermekdiabetológia és -endokrinológia megalapítója volt Vas megyében. 1974-ben, immáron ötven éve a legelsők között volt, aki gyermekdiabétesz edukációs tábort szervezett Röjtökmuzsajon. A nagy sikerű, újszerű kezdeményezésről a Gyermekgyógyászat folyóirat is megemlékezett. Itt fogalmazta meg Szabó főorvos a cukorbetegség oktatása során szállóigévé vált mondatát: a diabétesz nem betegség, hanem egy állapot, amit jól karban tartva a gyerekek teljes életet élhetnek. Ezt követően egyre több cukorbeteg-gondozó csatlakozott a nagyszerű ötlethez Budapesten, Miskolcon, majd Pécsett, és hagyomány teremtődött országszerte. A táboroztatásnak az a célja, hogy a cukorbeteg gyermekek a csapattal, azonos életkorú társakkal, a kórházi körülmények közül és a hétköznapokból kiszakadva önfeledt, biztonságos, élményekben gazdag napokat töltsenek. Egyúttal sorstárs-kapcsolatokat alakítsanak ki. A táborok kedvező pszichés hatása megkérdőjelezhetetlen. 

Az átélt élményekkel segítséget kapnak az életre szóló állapot elfogadásában. Itt a barátkozás, nevetés és a jókedv van a középpontban, miközben a gyermekek vércukorértékeire szakmai csapat vigyáz. A szakembereknek pedig ilyenkor alkalmuk nyílik a gyermekkel való kötetlen beszélgetésre, figyelni a különböző élethelyzetekben – túrázás, strandolás, étkezés – gyorsan változó vércukorértékekre adott reakcióikat és a beadásra szánt inzulinmennyiségeket: az úgynevezett önmenedzselés gyakorlatát. A közösségben rengeteg tanácsot és technikai támogatást kapnak a gyermekek. Könnyebben épülnek be a családok mindennapjaiba a terápiás és életmódbeli tanácsok, melyek elősegítik az önbizalom, az önállóság, a nem diabéteszes társakkal való egyenrangú társadalmi szerepvállalás kialakulását. Így lesz az említett szállóigéből valóság – mondja Csákváry Violetta, Szabó főorvos úr tanítványa.

– Az idén is az Erzsébet Táborok táboroztatási programban megvalósuló ottalvós Diabétesz Erzsébet-táborban vehettünk részt húsz gyermekkel. A tábor lebonyolítására a pályázatot az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványhoz nyújtottuk be. Az összejövetelekre mindig változatos programokkal készülünk. Mindenki megtalálhatja a kedvére valót, vagy kipróbálhat új dolgokat. Bevettük a sümegi várat: míg tavaly csak a lábánál pihentünk meg, most felgyalogoltunk. A kis gyermekek is hősiesen bírták a tempót, a fiúk a völgyben lévő bazársoron beszerzett játék kardokkal felszerelkezve indultak útnak. Csobbantunk a Balatonban; a mozgó stég és a vízi röplabda ismét nagy kedvenc volt. Két fürdés között fagyiztunk. Hajóztunk a Balatonon, közben a fedélzeten vízipisztoly-csatáztak a kicsik. Jártunk Keszthelyen a Festetics-kastélyban, ahol nagyon élvezték a kastély titkos ajtóinak felfedezését. Dietetikusunknak köszönhetően rendkívül változatos étkezést tudtunk biztosítani a gyermekeknek a személyre szóló szénhidrátmennyiségek ismeretében. A kedvező időjárásnak köszönhetően programtervünk minden lépése nagyszerűen sikerült. A táboroztatás során nemcsak a gyermekek, a kísérő szülők, hanem az egészségügyi személyzet is rengeteg élménnyel gazdagodott. Tanítómesterünkhöz híven folytatjuk a táboroztatást.

 Szabó László főorvos a Markusovszky Kórház Gyermekosztályán



 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában