Az egész kert egy kísérlet – sorkifaludi nyertese is van a Magyarország fenntartható kertjei versenynek - fotók

Vasárnap este vihar volt, a hatalmas széllökések megtépázták a növényeket, alig győzte gereblyézni másnap reggel a fenyőtüskéket, mutatja Rozi a kapun belül. Lassan haladunk beljebb a titkos zugokkal teli terepen az öreg almafáig, annyi a látni- és mesélni való. A ház asszonya közben beszél a kert kialakításáról, de mindenekelőtt a fenntarthatóság fogalmát magyarázza. 

– Felkapott a téma, de kevesen értik a lényeget. A világ óriási ütemben fejlődik. Az emberi tevékenységnek köszönhetően kimerülőben vannak a víz- és nyersanyagkészletek, elhasználtuk a friss levegőt, kimerítettük a földeket, felborítottuk az időjárási ciklusokat. Az amúgy tökéletesen működő rendszerek összeomlóban vannak, a környezetszennyezésről nem is beszélve. A fenntarthatósághoz meg kell tanulnunk összhangban élnünk a növény- és az állatvilággal. A fenntartható kert ugyan legtöbbször nem biokert, de lehetőleg nem használ vegyszereket. Vegyünk egy példát: ha vegyszerrel kiirtjuk a puszpángmolyt, mellette megölünk fülbemászókat, amelyek megennék a levéltetveket; pókokat, amelyek megfognák a bogarakat, szúnyogokat és csigákat is elpusztítunk, amelyek hasznosak, mert lebontják a korhadó, elhalt növényi részeket. A fenntartható kertnek biodiverznek kell lennie, ami nem csupán a sokféle növényt – fákat, örökzöldeket, lombhullatókat, cserjéket, virágokat és füvet – jelenti, hanem azt is, hogy ezek közül nem csak kertészeti fajták kapnak helyet, amelyekből a rovarok kevés nektárt tudnak gyűjteni. Fontos szempont a vízgazdálkodás is: csupán az öntözőrendszer folyamatos működésével tudjuk-e fenntartani a kertet, vagy anélkül is, megfelelő mikroklímával, megtartva helyben a nedvességet, a gyűjtött vizet. Az ilyen kerteknek az is jellemzője, hogy nem igényelnek plusztápanyagokat, hanem a helyben termelődők hasznosulnak újra. Az biztos, hogy a fenntartható kert nem jólfésült, nyírt pázsitos, sőt, nem is feltétlenül a legszebb, de nem is ez a cél – mondja, és említ néhány praktikát.

Rozinak nincs például ágdarálója: a kézzel metszett sövényről lehullt vékony vesszőket (és más nyesedéket, növényszárakat is) fűnyíróval aprítja, a darálék a növények alá kerül mulcsnak; a hosszabb vesszőkből pedig fon. (Az sem gond, ha megnő a sövény: megfogja a port, búvóhely a madaraknak, rovaroknak.) A konyhakerti magas ágyásokban mutatja is a mulcsot a paradicsom alatt, a burgonya faforgács és sövény nyesedékével van megtöltve. Sem a virágágyásban, sem a zöldségesben nem kapál, hiszen „le van takarva a talaj, nem tudnak előjönni a gyomok.” 

– A talaj egy nagy magbank, amely gyógyítja magát. Ha megkapáljuk, vizet veszít és seb keletkezik, amely aztán gyógyulni akar: növények, gyomok nőnek benne – magyarázza.

Apránként alakították a férjével mostani formájára a kertet. Volt idő kiforrnia magát az elrendezésének. A megörökölt gyümölcsfák közül csak az öreg almafa él már, a többit a díszkertben elosztva ültették. A tó után készültek az ágyások saját terv alapján. Ahol nincs téglaszegély, az már betoldott ágyás, ott újabb és újabb növényeknek szorítottak helyet. Az ő kertjükben nincs virágözön. Nem is megvalósítható, mert minden pontot legfeljebb két-három órán keresztül ér csak a nap. A szárazságot bíró virágok – legyen szó büdöskéről, kúpvirágról, levenduláról vagy rózsáról – fény nélkül nem maradnak meg. 

– Az egész kert tulajdonképpen egy kísérlet. A növények elhelyezése szempontjából vannak sikerek és kudarcok is. A kerten belül is változó lehet a talaj. Ki kell tapasztalni, hogy a széljárást, az adott mikroklímát, a napfény mennyiségét vagy a már meglévő növények által módosított talajt hogyan viselik a növények. Kiderült például, hogy az ezüstfenyő alatt nem szeretnek a hortenziák – a sekélyen gyökerező fa nemcsak a nedvességet, hanem az összes tápanyagot is elszívja a környezetéből. A lampionvirág viszont még ezt a környezetet is bírja. A sűrű beültetés mellett a több száz közül egyes fajok harcolnak egymással a tápanyagért, gyökérhelyért.

A növények többféle módon kerültek hozzájuk: az első virágok Rozi gyermekkori kiskertből származnak. Két rózsafajból is sikerült abból az időből mentenie. Utána örökzöldeket és cserjéket vásárolt. Vett, kapott és mentett is virágokat – pézsmamályvát például – az út széléről. Ritkaságok is vannak, hiszen az övé gyűjteményes kert is egyben. 

Rozi egyébként fazekasnak tanult, de inkább kézművesnek mondja magát: ahogy beleszerelmesedik nemes és vadvirágokba is, úgy a fantáziája akkor is beindul, ha kidobott tárgyakat lát. A fenntarthatóság számára azt is jelenti, hogy nem termelnek feleslegesen hulladékot. Ami mégis termelődik, azt kreatívan újrahasznosítják. Varr, időnként a fához nyúl, ő falazta a kerti tavat, a cserékkályha alját, és ha kell, festeni is tud. Kisebbfajta helytörténeti múzeumot lehetne berendezni a kert különböző részein fellelhető, régi paraszti gazdaságokból származó tárgyakból. A műhely ablakában Dödölle cica trónol. Oldalt a kaktuszgyűjtemény és a farakás kapott helyet – utóbbiba még kék fadongó is költözött. Mellettük bontott és újrahasznosított anyagokból épült az üvegház, amely szőlőlugasként is funkcionál. A kerti tavacska önfenntartó. A halakat nem etetik, mégis élnek. Az iszapot, hogy ne teljen fel, négy-öt évente kiszedik. Még modern, vízöblítéses, kútra csatlakoztatott pottyantós vécéjük is van, szintén maradék anyagokból. Macskákkal osztják meg a házat, vannak díszcsibéik is, a tyúkok fajtától függően legalább négyféle színű tojást tojnak. Régebben futókacsákat is tartottak, most a sünök járnak inni a kacsaúsztatóhoz – mondja. 

– Dísz- vagy haszonkerteket kerestek a verseny kiírói a fenntartható kertészkedés jegyében. A kettő nálunk szervesen összetartozik: a csöppnyi területen amit lehet, megtermelünk a családnak. A díj nagy öröm, de a lényeg az, hogy felhívjuk a figyelmet a szemléletváltás fontosságára. Aki elindul ezen az úton, az már nyer, mert hozzájárul ahhoz, hogy a bolygónk egészségesebb legyen.