2024.08.16. 08:00
Kortárs tárlat nyílt a zsennyei közösségi színtérben - szeptember közepéig látható
Három hasonló gondolkodású alkotó – Fábián Zoltán, Jancsik Károly és Szlabey Zoltán – közös kiállítása nyílt a zsennyei falunapon és szeptember közepéig látható a helyi közösségi színtérben.
Fotó: Barta-Zsankó Veronika
A kiállítást Juhász Kristóf költő, író, mesemondó nyitotta meg, aki a rendezvényen megajándékozta a közönséget egy saját meséjével, amit Zsennye–Rábatöttös–Cicelle ihletett.
A három művész kifejezésmódja más-más, de ugyanazon a módon közelítik a képzőművészetet. Felmutatják – igen, itt Zsennyében is – az absztrakt, matematikai, modern elméleti fizikai világszemléletet, amely áthatja a látható világot. Fábián Zoltántól megtudtuk: ők hárman barátok és régi kollégák is Budapesten. Szlabey Zoltánnal közös a ByART galéria és könyvsorozat, amelynek keretében kismonográfiákat készítenek hasonló gondolkodású művészekről; jelenleg a 15. kötetnél tartanak. Tevékenységüket a Magyar Művészeti Akadémia támogatta, támogatja.
A ByART 2014-ben jött létre, a sorozat három éve fut. Olyan alkotókat állítanak fókuszba, akik a galériájukban is kiállítottak: az idősebbek mellé fiatalabbakat szerveznek, akiknek így támogatják a pályáját.
– Országosan is példaértékű, hogy egy ilyen picike faluban, mint Zsennye, kortárs galéria működik – fogalmazott Fábián Zoltán, aki egy éve itt lakik édesapja, Fábián László író házában a párjával.
– Ehhez persze kell egy olyan polgármester, mint Keresztesné Szilágyi Hajnalka és egy olyan közművelődés-szervező, mint Barta-Zsankó Veronika, akikben van kurázsi és nyitottság, hogy ezt működtesse. Nekem jó lehetőség az is, hogy a kultúrházban dolgozhatom, a belgrádi kiállításom teljes anyagát itt festettem.
Fábián Zoltántól azt is megtudtuk, hogy a budapesti ByART galéria az egész augusztust arra szánta, hogy nemzetközi minőséget képviselő alkotókat mutasson be ebből a gondolkodásmódból, amely nem konkrét művészet, nem bemutató és nem ábrázoló, hanem felmutató jellegű. Ez az alkotói tevékenység nem a létező valóságról szól, hanem arról az intuícióról, ami a világ megértésének lehetőségét adja az alkotónak és a befogadónak egyaránt. A Z3 tárlat rajta kívül Szlabey Zoltánt és Kiss Zoltánt mutatta be, a Z3+ tárlatra két zentai lányt is meghívtak: Gubik Korinát és Kókai Elénát, valamint az újvidéki művészeti akadémia professzorát, Ljubumir Vucinicet, aki a tanáruk volt.
A zsennyei kortárs kiállításnak tehát az a sármja, hogy a fővárosban is van ezzel párhuzamba hozható történés, és fordítva. A lényeg tehát, hogy sikerül kicsit oldani Budapest „vízfejűségén”, és ahogy mondani szokás, „vidékre vinni a művészetet”.