2024.09.16. 19:44
Győr-Moson-Sopronban segítik az árvíz elleni védekezést a szombathelyi vízügyesek is
Forrás: Facebook/Országos Vízügyi Főigazgatóság - OVF
Ismert, a napok óta tartó esőzéseknek meglett a hatása, hatalmas árhullám érkezik hazánk felé. Szerencsére megnyugtató a helyzet a Rába vasi szakaszán, Ausztriában azonban nagyobb a baj, ott már több halálos áldozatot is követelt a szeszélyes időjárás és az áradások. Mint arról beszámoltunk, hétfőn az alsó-ausztriai rendőrség két halálesetről számolt be: egyikük Höbersdorfban (Korneuburgi járás), másikuk Untermarkersdorfban (St. Pölten körzet) rekedtek a víztömegek miatt – számolt be a noe.ORF.at.
Vasban némileg fellégezhettünk, Győr-Moson-Sopron vármegyében azonban nagy erőkkel védekeznek az érkező árhullámok ellen.
- A Magyar Honvédség felkészült, tesszük a dolgunkat a vízügyi szakemberek irányítása mellett. Jelenleg ezen a helyszínen százötven katona teljesít szolgálatot a gátakon – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter hétfőn a Nagy István agrárminiszterrel, a térség országgyűlési képviselőjével közösen tartott sajtótájékoztatón, Mosonmagyaróvár határában a Lajtánál - olvasható a kisalfold.hu-n.
– Folyamatosan jön a csapadék, a bécsi medencében esett nagyon sok eső. Ami azt jelenti, hogy elsősorban a Lajtán és a Dunán fenyeget minket, hogy elérjük a 2013-as, illetve itt Mosonmagyaróvárnál az 1997-es és 2009-es árvizek szintjét. A honvédség kész van, itt van, számíthatnak ránk, vigyázunk Önökre – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
– Magasítják a gátakat homokzsákokkal, lezárták azokat a zsilipeket, amelyek a városba vinnék a vizet, így a Malom-ági Lajta vízszintje alacsony, pontosan azért, hogy megvédjük az értékeket. Így ha egy-másfél nap tetőzik a Lajta, és veszélybe kerülne a város biztonsága, megvannak a tervek arra, hogy szükségtározókat nyissunk és termőföldekre elvezessük azt a mennyiségű vizet, ami Mosonmagyaróvárt veszélyeztetné – hívta fel a figyelmet Nagy István.
Az országgyűlési képviselő arra is kitért, hogy sokan jelentkeznek önkéntes munkára, és javasolta, hogy aki segíteni szeretne, jelezze azt a polgármesteri hivatalban. A Lajtán egyébként Mosonmagyaróvárnál hétfőn hajnalban a legmagasabb, III. fokú árvízvédelmi készültséget rendelték el az állami védvonalakon. A vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse folytatja a védelmi előkészületek koordinálást, szoros egyeztetésben a társszervezetekkel.
Közösségi oldalán az Országos Vízügyi Főigazgatóság közölt részleteket. Mint írják, a vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse (OMIT) folyamatosan dolgozik és koordinálja a védelmi előkészületeket. A vízügy munkatársai a frissülő adatokhoz igazítva állandóan finomítják a szükséges létszám- és eszközigényt is. Az ország más részeiből átvezényelt több mint félezer vízügyes már elfoglalta a helyét, valamint megérkeztek és dolgoznak az önkormányzati védekezéshez kért műszaki irányító szakembereink is. Az esti órákban megosztott bejegyzésből kiderül, érkeztek vízügyesek Miskolcról, Szegedről, Gyuláról és vármegyénkből, Szombathelyről is.
Árhullám 2024
- Vasiak is segítik az árvíz elleni védekezést a Duna legkritikusabb pontján - videó
- Megdöbbentő felvételen, mennyire elöntötte az ár Szigetközt (Videó)
- Árvíz 2024 - Orbán Viktor engedélyt adott a Lajta-menti szükségtározó megnyitására Hegyeshalomban
- Árvíz 2024: Vasi tűzoltók segítik a védekezést
- Árhullám: szerdán reggel megindulhat a nemzetközi forgalom Budapest és Bécs között