Természetfotózás a villámok világából, Ikervár környékéről

Címkék#József Attila #csibész #állhatatosság #villám #természetfotózás

A fotózás gyönyörű mesterség, de nem csak azokat a fantasztikus pillanatokat jelenti, amiket végeredményként látunk a képeken. A természetfotózás különösképpen függ a körülményektől, sok a fény, de sok az árnyék is.

Merklin Tímea

Fotó: Szendi Péter

A természetfotózás állhatatosságot, kitartást követel, jó értelemben vett számítást, szemfülességet, éber kivárást és a röppenő szépség elcsípését. Olyan ez, mint a szalonka-vadászat: alkaron támasztott fegyverrel állni az alkonyatban, hirtelen ráemelni a csövet a rebbenő madárra, és célzás nélkül, zsigerből eltalálni. Szendi Péter fotós kollégánk ilyen vadász a természetfotózás területén: feltérképezi a lehetőségeket, beleáll, meglesi a történéseket – mert ez nem az események világa, hanem mind azé, ami egyszer csak váratlanul megtörténik -, aztán meglövi, elkapja, és már az övé, vagyis dehogy – már a miénk is, ahogy nekünk adja a villámok világából ezt a képgalériát.

A természetfotózás képi költészet

A villámok a természetfotózásban azt képviselik, amit a költészetbe becsapódó isteni szikrák, jól érzékelhető a párhuzam, ha a fotókhoz József Attila idevágó sorait citáljuk. Nézzük csak ezt az erős költői képet: „Ördög röhög és Isten sír belőle,/Pap és csibész a villámok szeretője.”

A természetfotózás képi költészet. Másképpen szólva sokat tanulhatunk a villámokról egy fotóstól és egy költőtől is. Szendi Péter nyitott, magasba mélyülő egeit látva ugyancsak József Attila verbális erejét érdemes idéznünk: „… fergetegben hegyormokon állva/Villámszivét az éjszakába vágja.//S mig ember, barom, fa szelíddé retten, Boldogan sír a megtárult egekben.”