Időutazásra hív a Zöld Pajta - Varga Rita építészmérnök házának kertjében a retró életérzés keríti hatalmába az embert - fotók

Egyre többen választják hobbijuknak a régi tárgyak gyűjtését. Van, aki felnőttként kap rá ennek az ízére, de olyan is akad, akinek lényegében a génjeibe van kódolva a dolog.

- Nagyjából 16 éves lehettem, amikor elkezdtem gyűjtögetni a régi tárgyakat. Szülőfalumban, Vasegerszegen volt egy tanító bácsink, Németh Jenő, aki tényleg szinte mindent gyűjtött. Falumúzeumot is hozott létre. Ő jó példa volt előttem – fogott a kezdtek taglalásába Varga Rita, aki a későbbiekben építészként sok régi ház áttervezésén dolgozott. Hozzátette: sajnos, az örökösök, új tulajdonosok általában nem tartották meg a régi, kisebb-nagyobb bútorokat, felszerelési tárgyakat.

- Engem viszont mindig érdekelt az épületek múltja, története. Rengeteg más számára értéktelen dolgot kértem el, vettem meg ezekből a házakból. Nem igazán értékesek, mert én az egyszerű paraszti hangulatot idéző dolgokat kerestem. Kincskeresésnek tekintettem ezekre az épületfelmérésekre. Főleg a padlások rejtették a „kincseket”: képkeretek, lámpák, lámpabúrák, karnisok, üvegek, vasalók, székek, kisebb komódok kerültek elő. Régi edényeket, tálakat, konyhai felszereléseket mentettem meg a kidobástól. Eleinte a szülői ház padlásán gyűjtögettem őket. Szüleim fogták a fejüket, mikor hazaállítottam a sok „viharvert” darabbal. Ők akkor még nem látták meg bennük azt, amit én már igen. De, aztán édesapám, valamint a falunkbéli aranykezű asztalos felújította, festette, rendbe rakta őket. Sok tárgy van egyébként a lakásban is – ment bele a részletekbe Varga Rita, akinek négy éve lett lehetősége arra, hogy az általa megvásárolt régi ház udvarán álló galambház falszerkezetét felhasználva egy rusztikus „pajtát” hozzon létre, még pedig a lecserélt tetőszerkezet faanyagából.

- Nos, így jött létre a Zöld Pajta. Ennek köszönhetően méltó helyet kaptak az összegyűjtött tárgyak. Idehoztam a szülői házból azt a kredencet is, ami gyerekkoromban még a konyhánkban állt, és aztán sok évig őriztük a fészerben. Vagy az a „bontóasztalt”, amit édesapám sok-sok éven át használt a családi disznóvágásokkor. Az üst, a kolbásztöltő, a petróleumlámpa, a falunkban élt cipész bácsitól elkért sámfák, tejeskannák, köcsögök, zsírosbödönök mind jól érzik itt magukat. Amikor valamilyen összejövetel van nálam, akkor a régi evőeszközökkel, porcelán tányérokkal terítek. Édesapám, Varga Ernő születésnapját is itt ünnepeltük tavaly. Most augusztus 20-án már 80 éves lesz. Ezúttal azonban nem itt, hanem egy hasonlóan régies, hangulatos helyszínen ünnepelünk majd. De ez neki még meglepetés – tekintett már picit előre is a Zöld Pajta tulajdonosa.

- Jó kiülni ide a vendégeimmel, barátaimmal. Ha belebotlanak valamibe, amivel bővülhet a gyűjteményem, persze nekem ajándékozzák. Ám én sem álltam le, ha csak tehetem manapság is szívesen felnézek a padlásokra, hátha újabb kincseket találok, hely még van… – zárta szavait Varga Rita szombathelyi építész, a régi tárgyak „szerelmese”