A szombathelyi Nemes József és a felesége hetven éve házasok – elárulták a titkukat

A házasságkötéskor a Lakner fotóban készült bekeretezett kép a nappali-ebédlő dísze, az esküvői kereszt az ágyuk felett hetven éve kíséri őket. Az asztalon friss virágok emlékeztetnek a kerek évfordulóra. Beszélgetés közben férj és feleség meg-megszorítják egymás kezét. Látszik, hogy nem csak az emlékeikből élnek: a jelenben is boldog házasok. 

Az első randevú

– 1960 augusztusában költöztünk ide, a Szabó Miklós utcába, azóta itt lakunk. Én előtte két évig Vácon voltam katona. Miután leszereltem, hazafelé a vonaton a leendő anyósommal és apósommal egy kupéba kerültem, egészen Szombathelyig beszélgettünk. Kiderült, hogy ők a Szigligeti Ede utcában laktak, mi pedig közel, a Nárai utcában. Ők a ferencesekhez jártak templomba, mi a szaléziba. Náluk egy gyermek volt, látásból ismertem is a lányukat, mi öten voltunk testvérek. Annyit mondtam, a Fő téren találkozhatnánk, ha arra járnak. Utána napokban megtörtént a találkozás: így, egy sétával kezdődött a kapcsolatunk 1953 novemberében – meséli a férj, aki tíz hónappal később, a házasságkötéskor 23 éves volt, a felesége 21.

– Helyes, fess fiatalember volt, akkor már kiszolgált katona. Bár volt más is, aki udvarolt volna, én mégis őt választottam. Olyan régen történt, nem is gondoltuk, hogy ilyen sokáig tart – így emlékszik Ili néni. 

Szerény esküvőt tartottak

– Nem voltunk úgy szabadjára engedve, mint a mai gyerekek. Kilenc órára legkésőbb haza kellett érnünk. Szigorúan neveltek bennünket, de felelősségérzet is volt bennünk: az adott szó kötelezett – mondják. Mindkettőjüknek szempont volt az is, hogy jó családból való kislány és fiú került össze.

Szerény esküvőt tartottak: a Szigligeti utcában a szűk család, tízen gyűltek össze és néhány vendéget hívtak még – József volt az első madár, aki kirepült a fészekből. 

– A háború utáni években örültünk, hogy élünk, és békesség van. A szoba-konyhás lakásban másfél hónapig egy dupla ágyban aludtunk az apósommal és az anyósommal négyen. A mai gyerekeknek ez elképzelhetetlen lenne. Akkoriban az állam kiutalta a bérlőket: a Szinyei Merse Pál utca sarkán laktak Patkóék – a szép négyszobás lakásukban kaptuk meg az egyik szobát, ahol utána hat évig éltünk. Addig raktuk a saját és a rokonoktól kölcsönkapott pénzünket, amíg 1960 augusztusában ki nem tudtuk fizetni a leendő, vagyis a mostani otthonunk árának felét. A másik felében Lakner Ferenc kefekötőék laktak.

Szükség volt alkalmazkodóképességre

Nemesék két gyermekkel költöztek a Szabó Miklós utcai ingatlanba: lányuk, Mária 1956-ban született; fiuk, József 1959-ben. Hat hét volt akkoriban a szülési szabadság, így a nagymama vigyázott a gyermekekre, amikor még kicsik voltak.

S hogy mi tartotta egyben a házasságukat? Az alkalmazkodóképességük biztosan. 

– A családunkban eleve az öt gyermeknek igazodnia kellett egymáshoz. A házasságban pedig nem voltam kutyaütő gyerek. Becsületes famíliából származtam, a feleségem is tisztességes, egyenes ember. A szülei rám bízták az életét, igyekeztem vigyázni rá. A családunkért éltünk, egyszerűen. Össztáncokra jártunk, eseményszámba ment, ha egy-egy bálba eljutottunk. Nem maradoztam ki a munkahelyi összejövetelek, névnapok kivételével, de mindig férfitársaságba mentem. Súrlódások persze voltak, de sosem volt veszélyben a házasságunk: összetartoztunk, hűségesek voltunk, a gyerekeket pedig katolikus-keresztény szellemben neveltük – mondja a József, aki mindenre kristálytisztán emlékszik a múltból. 

Ili néni a cipőgyárban dolgozott bérelszámolóként, férje az ÉDÁSZ-nál villanyszerelő volt, később tervezőtechnikus lett, és maradt 1991-ig, a nyugdíjazásáig – 44 évet és kilenc hónapot „robotolt”. Nyugdíj után még 15 évig a nagytemplomban volt sekrestyés. 

Két gyermek, négy unoka és három dédunoka 

A házaspárnak két gyermeke született. Négy unoka és három dédunoka aranyozza még be az életüket. A tragédia sem kerülte el őket: lányuk 28 éve, fiatalon meghalt közlekedési balesetben. A család nagyon összetartó. Ili néni kicsit meggyengült mostanára, járókerettel közlekedik, a párja viszont nagyon aktív. Két éve még biciklizett. Máig intézi a bevásárlást, naponta hordja az ebédet a közeli vendéglőből, és a fűnyírást is ő intézi. Szerető-összetartó családjuk, amiben tudja, segíti és rendszeresen látogatja őket.

– Örülök, hogy megértük ezt a szép kort. Szedünk ugyan gyógyszert, de egészségesek vagyunk. Megértéssel és mértékletesen éltünk mindig – nincs különösebb titok.