2 órája
Dr. Székely János megyés püspök áldotta meg a Szent Lénárd apát-templomot - fotók
A krónikák szerint a Sorkifalud-szentléránti római katolikus templom (Szent Lénárd apát-templom) a 13. században épült, és a 18. században – 1777 és 1782 között – építették át a mai formájára, barokk stílusban. 1850-ben leégett, utána a szombathelyi Brenner-család tervei szerint építették újjá. Szombaton a teljes megújulás után, díszbe öltözve várta a felszentelést.
Az ünnepi szentmise előtt Szűcs Tamás, az egyházközség világi vezetője beszélt a helyreállítási munkákról, ami érintette a padlózatot, a fűtést. Korszerű hangosítást is kapott a templom. A szigetelés után a templom körüli vízelvezetés követte, majd a belső munkák: egyebek mellett a villanyvezeték cseréje, világítás modernizálása. Az elkészült templomot a megyés püspök áldotta meg, majd az egybegyűltek P. Gaál Jenő verbita atya emlékművénél helyeztek el koszorút.
A templomszentelést és Sorkifalud napját összekötötték – délután a kultúrházban folytatódik a program. Idén 85 éve, hogy 1939-ben Dömötöri, Szentléránt, Sorkikisfalud és Taródháza egyesítésével létrejött Sorkifalud. Ennek alkalmából a helyiek felidézik történelmüket, bemutatják helyi értékeiket, melyben segítségükre lesz az énekkar, a színjátszókör, az önkéntes tűzoltóság, a sportkör, valamint helyi zene- és táncművészek.
Megáldották a Szent Lénárd apát-templomot
Fotók: Cseh Gábor