12 órája
Több mint egymillió forintot gyűjtöttek Bozzaiban a vépi balesetben megsérült kislány javára
Jótékonysági sportdélutánt szerveztek szombaton a Vép és Szombathely között nemrég történt tragédiában balesetet szenvedett két és féléves kislány megsegítésére Bozzaiban. Meghaladja az egymillió forintot az összegyűlt pénz.
Forrás: VN/archív
Nyárzáró-őszköszöntő összejövetelt eredetileg is terveztek a faluházban és annak udvarán – a néhány hete történtek annyiban írták át a terveket, hogy a balesetben súlyosan megsérült kislány felépülésére gyűjtöttek szombaton – mondta elöljáróban Héra-Csizmadia Fanni, Bozzai polgármestere.
– Bozzai lakos volt a tragédia egyik áldozata. Mögötte ült a kis unokája, akinek a családja bár nem a falunkban él, mégis úgy éreztük, érintettek vagyunk. A felhívásunkra rengeteg felajánlás érkezett mind a programszervezésben, mind egyéb segítségben. A zord időjárás miatt a focit és a lövészetet nem tudtuk megtartani, a darts versennyel, pingpong házibajnoksággal beszorultunk a faluházba, de így is nagyon sokan eljöttek. Volt zsákbamacska, sütivásár, ismerősök és ismeretlenek is licitáltak a felajánlott tárgyakra, szolgáltatásokra, vállalkozók ajánlottak fel pénzt – meghaladja az egymillió forintot az összegyűlt pénz, amivel a kislány felépüléséhez hozzá tudunk járulni – árulta el a falu vezetője. Hozzátette: megható volt látni a hatalmas összefogást a kis faluban. Mindannyian aggódnak, szorítanak a gyermekért, akiről úgy tudja, jó kilátásai vannak a teljes felépülésre.