Aláírta szerződését

2 órája

Miért áll egy 18 éves területvédelmi tartalékosnak?

Aláírta szerződését a 400. önkéntes területvédelmi tartalékos katona Vas vármegyében. Kiss Áron kedden ünnepélyes keretek között csatlakozott a Magyar Honvédség 83. Poppr Emil területvédelmi zászlóalj állományához Kőszegen a Városháza dísztermében.

Tóth Katalin

Forrás: Unger Tamás

A vármegye 400. tartalékosa augusztusban múlt 18 éves, az Árpád-házi Szent Margit iskola tanulója. Kérdésünkre elmondta: már gyermekkora óta érdeklődik a katonai pálya iránt. Tizenöt évesen vett részt élete első honvédelmi táborában, azóta hivatásszerűen is a katonaságra készül. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán tanul majd tovább. Páncélos tisztként szeretné elvégezni a szakot, majd századosi rangot elérni, és mesterképzést is végezni. A jövőjét egyértelműen Magyarországon tervezi.

Jól szervezett nemzeti haderőre mindenhol szükség van – hangsúlyozta az ünnepségen Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke. Mint mondta, Magyarország jól megtervezett úton halad a haderő fejlesztésében, ezt követi a területi tartalékos erők feltöltése. Utóbbiakról elmondta, több fronton tudják szolgálni és segíteni embertársaikat. 

Básthy Béla polgármester Kőszeg jelentős katonai múltját emelte ki. Majd úgy fogalmazott: nemes feladat és szép küldetés készen lenni a haza szolgálatára. Áronnak mindketten jó szolgálatot kívántak és, hogy találja meg számítását tartalékosként és leendő hivatásában. 

Az ünnepélyes aláíráson a honvédség részéről Molnár Tamás alezredes, a Magyar Honvédség 83. Poppr Emil területvédelmi zászlóalj parancsnoka látta el kézjegyével a szerződést, majd átadta a katonai egyenruhát Kiss Áronnak. Babos Sándor őrnagy, a szombathelyi toborzóiroda vezetője nevében Dévényi György főhadnagy adott át ajándékcsomagot. Kőszeg polgármestere pedig különleges meglepetéssel készült: meghívta a kőszegszerdahelyi Flórián Tűzoltó Énekkart, akik katonadalokat énekeltek a díszteremben. 

Az ünnepélyes szerződéskötésen elhangzott: csatlakozni a haza fegyveres védelméhez, a Magyar Honvédséghez az egyik legfelelősségteljesebb feladat, amit egy állampolgár elláthat. Az önkéntes tartalékos szolgálat önkéntes alapú, azonban akik vállalják, tanúbizonyságot tesznek állampolgári kötelezettségükről és hazaszeretetükről is. Sikeres kiképzésük után aktívan részt tudnak venni hazánk, szűkebb értelemben Vas vármegye védelmében. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában