Értetlenül állnak a lakók

2 órája

Balesetveszélyes helyre került az autóbusz-váróterem tábla? – A tájékoztatást hiányolja Balogunyom

A falu lakói értetlenül állnak a történés előtt. A napokban autóbusz-váróterem feliratú tábla került Balogunyomban a Rákóczi Ferenc utca 92–94. szám közé az árokpartra.

Vaol.hu

Fotó: Szendi Péter

Tarsoly Alfonz polgármester azt mondja, nem tudják, mi okból került oda a tábla. – Nem egyeztetett velünk sem a Volánbusz, sem a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Arról sem tudok, hogy felmerült volna a lakossági igény erre a megállóra, hiszen 80-100 méteren belül van egy másik. Ha felfagy, az a gyalogosoknak veszélyes lehet a fel- és leszálláskor. Ráadásul a tábla előtt néhány méterrel autókihajtó található, amelyen mezőgazdasági gépekkel is gyakran közlekednek – fejezte ki aggodalmát. Mint mondja, elvárható lett volna az érdemi egyeztetés vagy legalább az előzetes tájékoztatás az autóbusz-váróterem tábla kihelyezése előtt. 

autóbusz-váróterem
Autóbusz-váróterem, hirdeti a tábla
Fotó: Szendi Péter

 

Tarsoly Alfonz úgy fogalmaz: hab a tortán, hogy a település másik felén egy buszmegálló áthelyezésével kapcsolatban viszont azt írták vissza, hogy az önkormányzatot terhelik a megterveztetéssel, engedélyeztetéssel járó költségek. A Ják felé vezető Petőfi Sándor utca végén egy telektulajdonos az építkezése miatt kérte ugyanis, hogy az ott található buszmegállótáblát néhány méterrel távolabb helyezzék át.

Ki rakta ki az autóbusz-váróterem táblát?

A polgármester levélben érdeklődött a közút kezelőjénél és a busztársaságnál is: milyen megfontolásból került ki a tábla, milyen kérelmek/tervek/engedélyek előzték még az autóbusz-váró kijelölését, illetve hogy ideiglenes vagy végleges megoldásnak szánják-e. 

Ezt tette lapunk is: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályától kapott levélből kiderül: a polgármester szeptember 26-án kereste meg társaságukat a Rákóczi Ferenc utcában elhelyezett „autóbusz-megállóhely” jelzőtábla ügyében. Jelezték, hogy nem társaságuk helyezte ki a táblát, így a témában a Volánbusz Zrt. adhat bővebb tájékoztatást. 

A Volánbusznak is elküldtük kérdéseinket. Amint választ kapunk, közöljük az álláspontjukat. 


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában