Emlőrák elleni küzdelem

4 órája

Transzgenerációs hatások és rózsaszínbe borult Bartók Terem - fotók

Tóth Katalin

Fotó: Unger Tamás

A Városi Egészségnapok sorozat részeként szerdán lelki egészségünk került fókuszba a Bartók Teremben: dr. László Győző alpolgármester köszöntője után dr. Schifferné dr. Simich Rita, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ Egészségfejlesztési Osztályának vezetője az egészségfejlesztési irodák hálózatának létrehozásáról beszélt. Majd a Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda meghívására L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Személyiségfejlesztő Akadémia alapító-igazgatója tartott előadást Ami nem öl meg – Kéretlen örökségünk és önmagunk – címmel, egyebek mellett a transzgenerációs hatásokról. (Az előadásról később beszámolunk.)

Az október az emlőrák elleni küzdelem hónapja, a rózsaszín pedig a mellrák-tudatosság jelképe. A folytatásban Összefogás az emlőrák megelőzéséért címmel kezdődött figyelemfelhívó kampány a Szombathelyiek Egészségéért Egyesület szervezésében a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia növendékeinek közreműködésével. Rózsaszínbe borult a Bartók terem nézőtere. A színpadon helyet kapott a tavalyi kampányban a Városháza előtt leleplezett figyelemfelhívó alkotás is: a női sziluett, benne homokórával.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában