Mérkőzés után

3 órája

Videó - Így köszönték meg a Falco kosarasai a Lengyelországba elutazó szurkolóknak a támogatást

Úgy 1500 szurkoló kísérte el Wroclawban a Falcót - végi komoly támogatást adva a csapatnak. A mérkőzés után a játékosok természetesen megköszönték a szurkolást - videón

Tóth Gábor

Forrás: FIBA

A találkozó után a két edző is értékelt - a Nemzeti Sportnak

Miodrag Rajkovics: – Rossz meccs volt a szempontunkból egy nagybetűs csapat ellen. Figyelmeztettem a játékosaimat, hogy az ellenfélből többen már fiatal koruk óta együtt kosárlabdáznak, míg az edző hét éve a klubnál dolgozik. Mi még az építkezés fázisában járunk, a küzdőszellemmel elégedett vagyok, de okosabban kellett volna játszanunk. A tudásunknak csupán ötven százalékát használtuk ki, nem azt mutattuk, amit az edzéseken gyakoroltunk. Nem tartunk még ott, ahol szeretnénk, de meccsről meccsre javulunk majd. 

Milos Konakov: – Öröm volt itt, ennek a nagy múltú csapatnak az otthonában játszani, ebben a városban, ahol imádják a kosárlabdát, lenyűgöző volt a hangulat. A szurkolóinknak köszönöm a támogatást, amikor szenvedtünk, erőt adtak ahhoz, hogy lezárhassuk a meccset. Nagyszerű mérkőzést játszottunk, amelyet majdnem végig, nagyjából 35 percen keresztül kontrolláltunk. Az elején a palánk alól könnyű kosarakat engedtünk a Slasknak, de a folytatásban remek munkát végeztek a magasembereink, emellett nem hagytuk az ellenfélnek, hogy a futásból szerzett tripláiból építkezzen, noha Whitehead néhány nehéz hármasa beesett, ezen a téren is kitettünk magunkért.

Így köszönték meg a kosarasok a szurkolást:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában