NB III-as labdarúgó-bajnokság

2018.09.30. 18:36

Sárvári győzelemmel mutatkozott be Lazic

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában a Sárvár FC megszerezte első győzelmét, a vendég Puskás II. gárdáját gyűrte le – így remekül sikerült az új edző, Bojan Lazic bemutatkozása.

Tóth Gábor

Sárvár FC–Puskás Akadémia FC II. 1-0 (0-0). – Sárvár, 500 néző, NB III-as labdarúgó-mérkőzés, vezette: Gáspár.

Sárvár: Sásdi – Maráczi, Graszl, Pados, Horváth A. – Potyi, Németh E., Kun – Skriba (Hoós, 46.), Koronczai (Varga K., 55.), Pető (Csákvári, 72.). Edző: Bojan Lazic.

Gól: Potyi (67.).

Dobogóért küzdő, jó erőt képviselő, veretlen ellenfelet fogadott az első győzelmére hajtó Sárvár – a papírforma, a tabella inkább a vendégek sikerét ígérte. Ám a sárváriak remekül kezdtek, motiváltan vetették bele magukat a mérkőzésbe, jól harcoltak, nem hagytak teret a vendégnek. A fiatal, technikás, gyors játékosokat felvonultató Puskás nem tudott helyzetbe kerülni. Míg a Sárvár erőszakos labdaszerzések után próbált gyors ellentámadásokat vezetni. Fordulás után még támadóbb szellemben futballozott a házigazda, és az erőfeszítéseket siker koronázta, egy remekül kivitelezett szabadrúgásra Potyi érkezett jó ütemben, és rúgta közelről a hálóba a labdát. A folytatásban a Puskás próbált újítani, támadóbban futballozni, de nem tudott mit kezdeni a szervezett házigazdával. Így a Sárvár megszerezte szezonbeli első győzelmét.

Bojan Lazic: – Jól felkészültünk a mérkőzésre, a fiúk nagyon akartak nyerni. Taktikusan, harcosan futballoztak, betartottak minden taktikai utasítást, a gólt például begyakorolt figurából szereztük. Elégedett vagyok, minden játékosomat dicséret illet – teljesen megérdemelten nyertünk, ellenfelünknek helyzete sem volt. De csak az első lépést tettük meg a céljaink felé, hétfőtől már a következő feladatra, ellenfélre koncentrálunk!

Eredmények: MOL Vidi II.–Ajka 1-1, Andráshida–Szabadkikötő 2-0, BKV–Ménfőcsanak 3-2, Csepel–III. Kerület 0-2, Érd–Dunaharaszti 1-0, Komárom–Pénzügyőr 5-0, Nagykanizsa–Pápa 0-2.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában