Hírek

2012.05.09. 12:59

Nem épül meg a Magellán-center

A Devirs International Kft. nemrég közleményben adott ki, hogy nem építi meg Szombathelyen a Magellán Centert az egykori ÉDÁSZ-székház helyén.

Bajdó Bettina

A társaságot több tényező késztette a projekt újragondolására és áttervezésére, többek között az időközben megváltozott gazdasági körülmények, a plázastop és az Oberwartban 2011-ben megépült bevásárló központ. A kft. a jelenlegi piaci viszonyokat is szem előtt tartva, az ingatlanon elsősorban lakások, irodák és kis alapterületű üzletek megépítését tervezi, a Mithras szentély bemutatása mellett. Az ingatlanon egy hat ütemből álló belvárosi tömbrehabilitációt szeretnének megvalósítani. A közlekedési kapcsolat nem változik, így az a már jóváhagyott tervek szerint alakítanák ki. 

Mivel azonban a bevásárlóközpont funkció megszűnik, így jelentősen csökken a gépjármű forgalom. Az új elképzelés egy kisebb beruházást igénylő fejlesztést irányoz elő, amely közlekedésileg nem terheli a környezetet. A Mithras szentély bemutatása és turisztikai látványossága, továbbra is az előző tervekhez hasonlóan valósítanák meg.

A közleményben az áll: "Fontos, hogy a város partnerséget adjon a feladat megvalósításában, a beruházók felajánlják annak lehetőségét, hogy a Szova Zrt.-n keresztül a város aktív szereplője legyen e terület beépítésének. A kivitelezők felvették a kapcsolatot az önkormányzattal, bemutatták az új elképzelést, és kérték a város közreműködését, mert a város akarata nélkül még évekig nem oldódik meg a hányatott telek sorsa. Dr. Puskás Tivadar polgármester jelezte, hogy a város számára fontos a szóban forgó terület rendezése."

A tárgyalások folytatódnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!