törvénysértés

2020.11.10. 06:27

Bérgyilkossági ügybe keveredett a volt DK-s bűnöző

Kőrös Gusztáv már MSZP-sként is megszegte a törvényeket.

A bajai videóhamisító volt MSZP-s, majd DK-s Kőrös Gusztáv és bandája a nyomozás szerint egy bérgyilkost kereső ügyvédnőt vert át. A baloldali politikus bűnöző eddig nyolc évet kapott, mert TEK-esként csapott be vállalkozókat – írja a Magyar Nemzet.

A baloldal visszaeső bűnözője, Kőrös Gusztáv bérgyilkosságnak indult csalási ügyében a BRFK bár májusban befejezte a nyomozást, a Fővárosi Főügyészségtől részletek említése nélkül azt a tájékoztatást kapta a lap, hogy az ügyben részükről még tart az eljárás. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor lehet vádemelés.

A rendőrségi vizsgálat lezártakor kapott tájékoztatásból kiderül, hogy a történet 2017-ig nyúlik vissza, amikor egy akkor ügyvédként dolgozó 47 éves nő megismerkedett egy korábbi ügyfelén keresztül a Kőrös társaságához tartozó Sz. Zsolttal, aki D. Márkó néven mutatkozott be. Az ügyvédnő megállapodott Sz. Zsolttal egy bérgyilkosságról, azonban Sz. Zsolt a beszélgetést a nő tudta nélkül felvette. A nyomozás során kiderült, hogy a nő azért keresett bérgyilkost, mert haragudott egyik rokonának férjére; ugyanis a házaspár egy zűrös válás közepén volt. A középkorú férfinak ezért kellett volna meghalnia. Sz. Zsolt 2017. június 30-án felvette a kapcsolatot a férfival, akinek elmondta, hogy megbízást kapott a megöletésére, sőt még azt is elárulta, hogy ki a megbízó. Sz. Zsolt azt is közölte, hogy az ügyvédnő 70 ezer eurót ajánlott fel a „munka” elvégzéséért. A 39 éves „bérgyilkos” azt mondta a férfinak, hogy 3500 euróért odaadja a hangfelvételt. Az Sz. Zsolttal kötött megállapodás szerint a férfinak a pénzt egy II. kerületi bevásárlóközpont mögötti faház tetejére kellett tennie a hangfelvételért cserébe. A pénzt 2017. július 3-án az esti órákban el is helyezte a megbeszélt helyen, azonban a hangfelvételt nem kapta meg. A férfi ezt követően feljelentést tett a rendőrségen.

A nyomozás adatai szerint Sz. Zsoltnak volt még négy bűntársa; az 50 éves K. Gusztáv, a 68 éves P. Drago, a 44 éves F. Károly Márton és a 39 éves G. Róbert.​ A négy férfi korábbi ismeretség alapján vett részt a bűncselekmény elkövetésében.

Az egész „akciót” K. Gusztáv irányította, a rendelkezésre álló adatok szerint ő volt az, aki kitalálta, hogy hogyan szerezhetnének pénzt az ügyvédnőtől és a későbbi sértettől.

A pénzt K. Gusztáv, G. Róbert és Sz. Zsolt vitte el az épület tetejéről. A BRFK a 47 éves ügyvédnőt emberölés előkészületének megalapozott gyanúja miatt, míg társait csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Várhatóan a vád is ez lesz ellenük.

Az 50 éves K. Gusztáv nem más, mint az MSZP-nek Baján hamis, a Fideszt lejárató videót készítő Kőrös Gusztáv, Solt cigányságának volt választott vezetője, aki később átállt a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióhoz.

Idén februárban a Kaposvári Törvényszéken első fokon nyolc év szabadságvesztésre ítélték.

A vád szerint a magát államtitkárnak, illetve minisztériumi dolgozónak kiadó Kőrös vezette bűnbanda a rászedett vállalkozóktól összesen 168,5 millió forintot csalt ki.

A volt DK-s politikus 2017-ben hierarchikusan felépített, előre leosztott szerepek szerint, összehangoltan működő bűnszervezetet hozott létre. Az „üzleti” megbeszélésekre Kőröst a társai úgy kísérték el, hogy magukat a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósainak adták ki. A bűnszervezet tagjai jól működő, nagyobb beruházásokat tervező vállalkozókat kutattak fel, akik a cégeik növekvő tőkeigényét uniós pályázati pénzekből akarták kielégíteni.

Kőrös és öt társa ellen vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt tavaly a Központi Nyomozó Főügyészség is vádat emelt. A vád lényege szerint 2017 áprilisában a volt DK-s rávette nem jogi végzettségű ismerősét, hogy adja ki magát ügyvédnek, és ajánlja fel egy fogvatartottnak, hogy hétmillió forint ellenében közbenjár az eljáró hatóságoknál szabadlábra helyezése és az ellene folyó nyomozás megszüntetése érdekében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában