2024.09.07. 19:53
Tűzvész: Minden segítő kéz jól jön a helyszínen
A erős és változó irányú szél nagyon megnehezíti az oltást.
Fotó: Cseh Gábor
Legfrissebb információink szerint most a legnehezebb a helyzet Kenyeri és Csönge között, ahol több gócpontban is lángol az erdő és a növényzet. A lakóépületeket és a szarvasmarha-telepet sikerült megvédeni a lángoktól, ezeket a területeket körbeszántották és folyamatosan locsolták. A területen nagy erőkkel dolgoznak a tűzoltók és az önkéntesek is, illetve a Magyar Honvédség helikoptere is bekapcsolódott az oltásba, ami a környéken lévő tavakból hordja a vizet és oltja a lángoló területeket. A szél továbbra is erősen fúj és a változó szélirány is nagyon megnehezíti az oltási feladatokat, a tűzoltókat emiatt folyamatosan vezénylik át egyik területről a másikra.
Rengeteg önkéntes is van, de mindenféle segítségre szükség van, így bárki a legapróbb dologgal is segíthet. Szüksége van folyamatos utánpótlásra ételből és italból a nagy területen és borzasztóan nehéz körülmények között dolgozóknak, valamint bevethető munkagépekre, traktorokra, lajtos kocsikra és tartálykocsikra is. Aki kézi szerszámokkal tud segíteni a helyszínen, annak is jut feladat.
A Magyar Honvédség H225M helikoptere Kenyeri és Csönge térségében
Fotók: Cseh GáborTűzvész Csöngénél - Szombat
Fotók: Cseh Gábor