Frissen Vasból

2021.08.10. 14:00

Kisgyermekes anyuka és nagypapa is átúszta a Balatont – Vas megyei résztvevőket kérdeztünk

Az élmény fontosabb volt, mint az eredmény – mondták azok a vasi Balatonátúszók, akiket megkérdeztünk a hétvégi versenyről.

Merklin Tímea

– Kisgyerekes anyukaként ritkán jutottam el uszodába, a Covid is akadályozott, de mivel futok is, az erőnlétem rendben van. A sport a két gyerekem mellett a kikapcsolódás, ez az „énidőm”. Önmagam leküzdése fontos, megnyugtató, hogy közel a negyvenhez is jó formában vagyok, és tartja magát a testem – mondta a fogászati asszisztensként dolgozó Kőszegfalvi Eszter (37), aki harmadszor volt Balaton-átúszáson a férjével és a sógorával. Mindhárman most érték el a legjobb eredményüket. Eszter az 1984-ben született nők között az ötödik helyen végzett, nagyon büszke a férjére, Takács Tamásra, aki a 40 éves férfiak között a negyedik helyet szerezte meg. Amint mondta, nem kellett sokat várni az indulásra, tíz óráig lehetett felvenni a karszalagokat.

A szombathelyi születésű Kőszegfalvi Eszter (37) és a férje Takács Tamás (40) is legyűrték öt kilométert a tavon
Fotó: VN

Fél nyolckor indultak az úszók, az elsők között vetette magát vízbe dr. Tóth Ferenc (54) történész, aki a tudományos kutatómunkája mellett – csak idén öt önálló könyve jelenik meg – szívesen sportol, az Egészségért Úszó Klubnak tagja Szombathelyen. Húsz éve jár Balaton-átúszásra, nem minden évben volt, de többször részt vett a horvátországi Porecki Delfin tengeröböl-átúszáson is, ami ugyanez az öt kilométeres táv.

Tóth Ferenc (54) történész a húgával, Fodor Ottiliával (43) ment átúszni a Balatont Fotó: VN/Zöld Anna

– A vízben kellemes volt, az úszás nekem mindig nagyon jó élmény, nem a verseny fontos. Két óra 17 perc alatt úsztam át Révfülöpről Balatonboglárra, ami a korábbi években elért saját teljesítményeimhez fogható. Nem célom helyezést elérni, nem erőltetem magam, szeretek lubickolni a tó közepén, körülnézni, hiszen normál esetben nem ott fürdünk – nyilatkozta a szigligeti strandról, ahol jelenleg a feleségével nyaral, egyelőre az unokájuk nélkül, aki még csak pár hónapos.

Fodor Ottília (43) háromgyermekes édesanya, Jákon óvónő, addig tud uszodába járni, amíg a gyerekei kosarazni mennek. Egy-másfél órába két-háromezer méter úszás szokott beleférni, de amikor kijön a medencéből, szokta érezni, hogy még többre is képes lenne. A pandémia miatt az utóbbi időszakban kimaradt az úszás, de kerékpározással megtartotta az erőnlétét. Hálás a férjének, hogy támogatja a sportolását. Harmadszor ment átúszni a Balatont, tavaly csak féltávot vállalt, mert keveset tudott edzeni, az idén azonban már tudta, hogy menni fog az ötezer méter is.

– Majdnem három óra alatt teljesítettem, de nem ez a lényeg, hanem a fantasztikus élmény, ahogy a Balaton közepén az ember hátra fordul, és körbenéz, látja a hajókat, semmivel nem pótolható az a látvány… Ott annyira tiszta a víz, hogy az ember látja magát, a karjait benne. Én teljes biztonságot érzek ott, pedig egyébként nem szoktam beúszni ilyen messzire.

Ottília úgy véli, ha egyszer valaki ebbe az élménybe belekóstol, mindig el fogja várni magától, hogy átússza a tavat, és mindenkit biztat is arra, hogy próbálja meg, nagyon jó érzés utána, hosszú időre feltölt.

Kiemelt képünkön: Csaknem hétezren vettek részt az idei Balaton-átúszáson

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában