2024.05.20. 11:00
Az ezeréves tölgytől a Földanya lányáig - Helyi értékek napja volt Zsennyében
Majtényi László a Vas Vármegyei Közgyűlés Elnöke is részt vett a helyi értéknapon Zsennyében, amelyet a Vas vármegyei helyi értékek hete keretében rendeztek.
Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke a rendezvényen
Forrás: Barta-Zsankó Veronika
A helyi értékséta a kiszámíthatatlan időjárás miatt virtuális sétaként valósult meg. Lantos Mihály tanító, a lantos tanítási módszer kifejlesztője, a helyi értéktár bizottság tagja bemutatta a zsennyei természeti értékeket: az „Ezeréves” tölgyet, a Békássy-Bezerédj kastély körül elterülő arborétumot, és a Sorok és a Rába találkozásának csodáját. Majd Barta-Zsankó Veronika a helyi értéktár bizottság elnöke, a helyi közművelődési szakember dr. Horváth Sándor: Sennyétől Zsennyéig könyve alapján vezette végig a virtuális sétán az érdeklődő közönséget.
- Békássy Ferenc sírjánál megemlékeztünk híres halottunkról – tudtuk meg Barta-Zsankó Veronikától –, Fábián László író, műfordító, Zsennye szülöttje osztotta meg gondolatait, majd Lantos Mihály és Gergye Rezső, a Vasvári Játékszín Egyesület vezetője Békássy Ferenc versével, közösségi versmondással idézték fel a kor szellemiségét.
Majtényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés Elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, méltatta Zsennye örökségét, a művészek Zsennye iránti szeretetét, Békássy Ferenc versei révén rámutatott a háborús helyzetek kiszámíthatatlanságára, majd elmondta, hogy Zsennyén, ezen a kis településen mennyi érték található egy nem itt lakó számára is, mennyi értéket fedezhet fel az, aki ellátogat Zsennyére.
Majthényi László köszöntötte Suboritsné Polyák Szandrát, Szaszát, akinek első amatőr kiállítása lenyűgözte a látogatókat. Szandra négygyermekes anyaként a Földanya lányának tartja magát, és az „Ébredj!” címet adta első kiállításának. A képei képviselik a természethez fűződő hűségét, háláját és szeretetét, a női utazásokat, a harcokat az idővel, a női elmúlással, és azzal a reménnyel, hittel, hogy a nők képesek egy életen át megőrizni a „női egységüket”. Képeinek csodás színvilágával elvarázsolta a közönséget, így egy új művészt ismerhetett el a „művésztelepülés”, Zsennye. A kiállítás megtekinthető június 3-ig a Zsennyei Közösségi Színtér nyitvatartási idejében, vagy előre egyeztetve a helyi kulturális szakemberrel.