Belenézni a tó tükrébe

Vajon a kedves olvasók közül hányan kapták már rajta magukat, hogy pont olyan arcot vágnak, mint valaki a múltjukból, az édesanyjuk vagy édesapjuk, esetleg a nagymamájuk? Vajon hányszor vágták már a fejükhöz, hogy épp úgy viselkednek, mint a mama, vagy a papa, esetleg a nagynéni? 

Vajon hányszor néznek bele mélyebben a tükörbe elcsodálkozva a vonások ismerősségén? Aki látta, tudja, hogy az eredeti Oroszlánkirály mesében van egy nagyon meghatározó jelenet, amikor Simba belenéz a tó tükrébe, s előbb megpillantja önmagát, végül a kép átalakul, s már édesapjával néz farkasszemet, akinek az egyik legfontosabb üzenete így hangzik: „Emlékezz rá, hogy ki vagy.” 

Vajon mi emlékezünk a múltunkra? Tudjuk, mit örököltünk a szüleinktől, a nagy-, déd-, ük-, szépszüleinktől? Vajon ismerjük a családunk történetét, a cenzúrázatlan változatot? De vajon miért jó az emlékezés? Mert ahol jelen van az emlékezés, ott a halálnak nincsen helye.

 Másrészt az emlékek kereszttüzében jöhetünk rá arra, kik vagyunk jelenleg, és ezek fényében határozhatunk úgy, hogy ha kell, kilépünk a múlt árnyékából, s új utakat választunk.