Isten nyugtasson, Katalin!

Három hónapja ünnepeltük baráti körben a születésnapját. Mosolygott, adomázott, ahogy mindig is tette az elmúlt nyolcvan évben. A kis közösséget most is körülölelte a szeretet. Többségében pszichodrámacsoportok résztvevői ültek együtt. Az élet nagy dolgaiban és főleg az önismeretben segített mindenkinek. Igazi mesterként – bár ez ellen tiltakozott: egyedül Jézust hívhatod így! 

Mély, őszinte hite volt, a templom pedig második otthona. A rák hirtelen jött; tényleg egyik napról a másikra. És elképesztő gyorsan vitte el: hetek alatt. Az utolsó látogatás döbbenetes volt. Az a derű és mosoly, amivel várta a halált, egyszerűen felfoghatatlan. Legalábbis annak, aki nem ismerte őt.

 Hiszem, hogy angyalok jöttek érte és vitték el magukkal. Isten nyugtasson, Katalin!