Körülményes utazás

3 órája

Állati kálvária a MÁV-val: a kecske nem kutya, lezavarták gazdájával a vonatról

Bejárta a közösségi média platformjait a történet, hogy frissen vásárolt, pici kecskéjével zavarták le a vonatról Zádori Sára Annát. De a kecske kálváriája tulajdonképpen még csak ekkor kezdődött.

Vaol.hu

Egy nagyon kedves fiatalembertől vettem meg a hosszúszőrű, fekete kiskecskémet egy Keszthely melletti településen – emlékezett vissza a sonline.hu érdeklődésére Zádori Sára Anna, a kis kecske újdonsült tulajdonosa. – Gondoltam felszállunk a vonatra, óvatos voltam, vettem a kecskémnek is kutyajegyet. Kis motorvonat volt, amivel az utazásunkat kezdtük, talán ha 15-en ültünk rajta. Mindenki nagyon kedvesen fogadta, akadt olyan is, aki még sosem látott kecskét. Sajnos mikor a kalauz odaért, rögtön felszólított, hogy hagyjam el a vonatot. Hivatkoztam a menetjegyre, de semmilyen érv nem használt, a következő állomáson le kellett szállnunk.

Kecske
A kecske nem vonatozhat, csak ketrecben

Kecske és gazdája kálváriája csak innentől kezdődött igazán, ugyanis a következő vonatra már fel sem engedték őket, úgy kellett szállást keresniük, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy befogadták őket éjszakára. Teljes cikk ITT!

A MÁV válasza kecskeügyben

A sonline.hu érdekődött a MÁV-nál is az üggyel kapcsolatban, az alábbi választ kapták: 

- Jegyvizsgáló kollégánk helyesen járt el ebben az esetben, mikor megkérte a vonat elhagyására a kecskével utazó utasunkat – közölte a portállal  a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága. – A MÁV Start üzletszabályzata alapján élőállatot csak zárt szállítóeszközben - kosár, ketrec, láda - szállíthat, feltéve, ha az biztosítja, hogy az állat abból az utazás során nem szabadul ki. 

Az élőállat szállítása esetén a kézipoggyász szabályokat kell figyelembe venni. Így a jármű utasterébe bevihető kézipoggyász mérete – darabonként – a 30x50x80 centiméteres méretet nem haladhatja meg, egy utas legfeljebb három darab kézipoggyászt vihet magával, melynek össztömege utasonként a 30 kilót nem haladhatja meg. Az eset kapcsán azt is közölték: az utas a kézipoggyásszal a saját ülőhelyén kívül további ülőhelyet nem foglalhat el. 

A szabály alól egyedül a kutyák a kivételek, melyeket lehetséges pórázon és szájkosárral a vonatokon utaztatni – tájékoztatott a kommunikációs igazgatóság. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában