Középpontban maradni

Manapság az egyik legnehezebb kihívás a középpontunkban maradni. Hogy mit is jelent ez? Azt, hogy hasonlóan a tornádókhoz, odakint tombolhat a fékevesztett vihar, belül megingathatatlan a csend, a béke. Receptem ennek megvalósítására sajnos nincsen. 

Azért is írom azt, hogy sajnos, mert sokszor beleesem abba a csapdába én is, hogy a lelkesedésemet, a felspannolt állapotomat egy-egy lehúzó megjegyzés, kritikus hang, megkérdőjelező gondolat messzire fújja, és nem marad más a nyomában, csak egy leeresztett, löttyedt lufi. A középpontunkban maradni azt jelenti, hogy mindegy, ki mit mond, tesz, gondol, az, ami minket táplál, fűt, mozgat, és szít, érintetlen és stabil. Stabil viharban, fagyban, hóban, stabil napsütésben, kánikulában, stabil mindentől, és mindenkitől függetlenül.

 És hogy ez miként valósítható meg? Talán úgy, ha a meggyőződésünk az adott dologgal kapcsolatban olyan mélyen gyökeredzik a szívünkben, lelkünkben, hogy ahhoz senki sem férhet hozzá. Ha mélyen hiszünk abban, hogy amit kitaláltunk, az megteremthető, akkor lényegtelen, hogy akad, aki kinevet, megint más elhesseget minket, mi akkor sem adjuk fel. Sem az álmunkat, sem önmagunkat, sem a víziónkat.