Beszámoló

2 órája

Simon-Júdás: a sárváriak büszkék a kirakodóvásárra - Itt minden elkel! (videóval)

Évente 35-40 ezer ember látogat a sárvári oszágos kirakodóvásárra, az árusok száma 550-600 között mozog. A Simon-Júdáson Kondora István polgármesterrel is találkoztunk, akivel régi és új korok vásárairól beszélgettünk.

Gombos Kálmán

Fotó: © Cseh Gábor

Sárváron a Simon-Júdás-napi vásárra mindig kilátogat a város polgármestere, Kondora István is. Elmondta, a helyiek (így ő is) nagyon büszkék erre az eseményre, hiszen Zsigmond király már az 1400-as években országos kirakodóvásár-tartási jogot adott a mezővárosnak. Akkoriban persze az állatok és a takarmány volt a fő portéka, de aztán az évszázadok – mint mindent – ezt is megváltoztatták. Manapság a Simon-Júdás vásáron – ahogy fogalmazott – bármi megvehető, ami szemnek-szájnak ingere. Meg amire a lakásnak, kertnek, felnőttnek és gyermeknek kell, szükséges.

Simon-Júdás vásár – a város első emberével
Simon-Júdás vásár: Kondora István is szétnézett
Fotó: © Cseh Gábor

Simon-Júdás vásár: Mint egy úthenger, úgy ment rajtunk át

Régi fényképek, illetve szülei elmondásából is tudja a városvezető, hogy már az 1930-as években is ezen a területen, vagyis a városközpont környékén vásároztak. Az 1980-as években a mostani Sárvár Aréna helyén még emlékezetes fellépéseken vett ő is részt a néptánckörrel. Tíz évig ők is rendezték a vásárt, de aztán olyan szinten „kinőtte magát” a rendezvény, hogy lépni, változtatni kellett. „Mint egy úthenger, úgy ment át rajtunk” – emlékezik mosolyogva. 

Különböző helyszínek voltak a várban és körülötte, míg aztán kitalálták, hogy egy teljes lezárással, de a város főutcája adjon otthont a vásározóknak. Manapság már profi vállalkozó szervezi és rendezi, a helyszínek köre azóta is bővült, immáron a Posta tér is része, egészen a kórházig, másik irányban pedig a tűzoltóságig árulják a portékáikat az árusok.

Az egész országból érkeztek árusok

Találkoztunk szolnoki, iharosberényi, több bajai és berettyóújfalui eladókkal, kézművesekkel is. Sőt: többen elmondták, hogy Erdélyből érkeztek, több éve visszatérő vendégek itt. Itt miden elkel, mindent megvesznek – teszi hozzá Kondora István derűsen. Azt is, amire szükség van, és azt is, amire: nincs. Évente 35-40 ezer ember látogat ide ki, az árusok száma 550-600 között mozog. A rendezvény „nem szóló műfaj” – fűzi még hozzá, amivel a családok, baráti társaságok találkozójára, összejövetelére utal. És büszkén említi a FolkUdvart is, ami három éve jött létre, és ahol remek zenészek szórakoztatják magukat – és bennünket is. Itt aztán polgármester úr el is köszön tőlünk, mert mint mondja: neki „itt még énekelnie is kell”.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában