Az ember jól-rosszul mégiscsak végigjátssza a maga vállalta szerepeket - Pirandello a WS Színházban

Címkék#Pirandello #Hat szereplő szerzőt keres #premier #WS Színház

Mi az, hogy színház? Mi az, hogy szerep? Mi az, hogy színész? Mi az, hogy valóság? Mi az, hogy élet? Mi az, hogy én? Mi az, hogy a másik? Ki írja meg a történetünket? És ki játssza el? Mit játsszunk? Játsszuk azt, hogy színházba megyünk. Pirandellót nézni a Weöres Sándor Színház Márkus Emília-termében.

Ölbei Lívia

Hat szereplő szerzőt keres. Az igazgató: Gyulai-Zékány István

Fotó: Benkő Sándor

Botrány után nagy siker
Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című darabjának ősbemutatója nagy színházi botrányba torkollt 1920. május 10-én Rómában. Néhány hónap múlva azonban Milánóban teljes volt a siker, és nem sokkal később a Hat szereplő szerzőt keres meghódította a világot, azóta is az egyik legfölforgatott 20. századi színdarabként tartják számon.Az ősbemutató óta eltelt több mint száz év, a darab nem került le a színpadokról. Bár Török Tamara 2017-ben kelt tanulmányában arra jutott, hogy Pirandello fölvetései, úgy látszik, már nem érdeklik a színházakat, az utóbbi években mintha megint egyre többfelé fölfedeznék Pirandellót és a Hat szereplő...-t.

Hányféle a valóság?
Néha nem árt megállni, és föltenni az alapvető kérdéseket. Főleg, hogy az utóbbi időben aztán soha nem látott mértékben megkérdőjeleződött a valóság különben is nehezen megragadható definíciója.
„A színpadon egy francia vígjáték próbája közben egy rejtélyes család kísértetként lép a színészek közé. (...) A kialakuló zűrzavarban az igazgató és színészek tehetetlenül sodródnak az árral, a szereplők átveszik az irányítást, belőlük készül az előadás” – mondja a Weöres Sándor Színház ajánlója a friss Pirandello-bemutatóról. Az egyik alapkérdés éppen az, hogy vajon „miből” készül az előadás.

Az igazgató ellenáll. KÖzépen Gyulai-Zékány István, Mari Dorottyával és Domokos Zsolttal
Fotó: Benkő Sándor

Kihúzta a színészeket
Az előadáskezdő sötétben a játéktérben, szemben velünk (a klasszikus színházi rendnek megfelelően), félkörben emberi sziluettek sejlenek föl. Csak menet közben derül ki, hogy a teremtés medencéjének szélén leledző-üldögélő emberi alakok egy része: báb. Kondákor A. Panka rendező radikális döntése, hogy a próbafolyamatba benyomuló szereplők szerepét (mert hiába minden: van megírt szerepük, Pirandello a szerző) bízza hús-vér emberekre (színészekre); a „francia vígjátékot” próbáló szereplőket kihúzta az előadásból. Maradt az igazgató – Gyulai-Zékány István – és a Beckett-figura-szerű mindenes: Csonka Szilvia. Mindketten túlmozgásban – de a szerzőt kereső szereplőkétől voltaképpen nem elkülönülő színházi kódban. A mozdulatlan (néha mintha mégis megmozduló) bábok (kirakatba való divatbabák) mellett a bábszerű mozgás a jellemző. A szerzőért kiáltó szereplőket azonban majd’ szétveti a belső feszültség. Ezt a robbanékonyságot a bábszerű, mechanikus érzetet keltő, fegyelmezett mozgás egyrészt kordában tartja, másrészt kiemeli.

Sipos László Márk - a színészekkel
Fotó: Benkő Sándor

Az ember jól-rosszul mégiscsak végigjátssza
„Az ember jól-rosszul mégiscsak végigjátssza a maga vállalta szerepeket mind sorjában. Csakhogy nem, mint a színpadi, csinált történetekben, egy fő személy szándéka után igazodik a többieké; a valóságban mindenki külön fő személy önmagának, és senki sem vállal mellékes szerepet; magáért magának játszik. Ebből támad a sokféle és véletlen bonyolódás, ami mindnyájunkat végtelen érdekel, amíg benne vagyunk. Ki kit szeret, kit vesz el, mire neveli a gyereket, milyen helyért verekszik a világban, és hogy dől ki. Mikor aztán végigcsinálta az ember, ami tőle telt, s amit az életével általában csinálni lehetett, akkor megnyugodhat, ha van még egy kis ráérő pár esztendeje” – mondja Kaffka Margit Színek és évek című, ma is olvasásra érdemes 1912-rs regényének narrátora. Pirandello szerzőt kereső szereplői a színrelépésük pillanatában pont ilyen „fő személyek” önmaguknak – és szeretnének megnyugodni, végigmondani, megérteni a saját történetüket. Mindig az a legnehezebb.